Létrehozva: 2022.06.24.

Brutális a hőség? Ez jön még nyáron a Dávid-naptár szerint!

Dávid Mihály nyíregyházi mérnök időjárás előrejelzése szerint csak a kezdet 27 fokos középhőmérséklet.

Az országos tisztifőorvos az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzése alapján, valamint a Nemzeti Népegészségügyi Központ szakmai ajánlását figyelembe véve június 27. hétfőtől június 30. csütörtökig az ország egész területére harmadfokú hőségriasztást adott ki. Ez azt jelenti, hogy három egymást követő napon eléri vagy meghaladja a napi középhőmérséklet a 27 Celsius-fokot.

Dávid Mihály tömegvonzás alapú időjárás előrejelzése, a Dávid-naptár szerint ez még csak a kezdet! 

Dávid
Fotó: Oláh Tibor

Ahogyan azt a Ripost korábban megírta, brutálisan forró lesz az idei nyár. A naptár jelezte a június végi kánikulát, de még ennél is nagyobb hőséget jelez július második felére és augusztus elejére. Július 20. körül nem lesz ritka a nappali 35-38 fokos felmelegedés, és éjszaka sem hűl le a levegő húsz fok alá. Vagyis a napi középhőmérséklet nemhogy három napig, egy hétig vagy annál is tovább meghaladhatja a 27 fokot! Augusztus első napjai még forróak lesznek, és csak augusztus közepétől kezdődik a lehűlés. Viszont az ősz hirtelen, egy erős hidegfront formájában köszönt be szeptember második felében.

De ne szaladjunk ennyire előre! Most örülhet a kánikulának, aki nyaral és szenvedhetnek tőle azok, akik a szabadban dolgoznak. Vannak azonban szabályok, amiket mindenkinek érdemes betartani, hogy a szervezete ne károsodjon a hőségben, napsütésben. 

Exhausted,Woman,Driver,Feeling,Headache,,Sitting,Inside,Her,Car,,Applies
Fotó: Shutterstock

A Nemzeti Népegészségügyi Központ és a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság nyomatékosan kér mindenkit, hogy a nagy melegben ügyeljen a fokozott folyadékbevitelre. 

* Kerüljük a kávé, az alkohol, a magas koffein- és cukortartalmú üdítők és a zsíros ételek fogyasztását. 

* Délelőtt 11 és délután 15 óra között semmiképpen ne tartózkodjunk a tűző napon óvintézkedések nélkül! 

* Védjük bőrünket a leégés ellen megfelelő öltözködéssel, szellőző ruházattal és napvédő készítmények használatával! Különösen figyeljenek erre a szabadtéren dolgozók, illetve a szabadtéri rendezvényeken szórakozók. 

* Az autóval közlekedők fokozottan figyeljenek, és vezessenek óvatosan, a nagy meleg könnyen dekoncentráltságot okoz.  

* A vízparton tartózkodók ne napozzanak 11-15 óra között, és felhevült testtel ne ugorjanak a vízbe.

* Sose hagyjanak gyermeket, állatot tűző napon parkoló autóban, ilyen időben akár 70 Celsius-fok fölé is emelkedhet az autó belső hőmérséklete. Ha napon álló autóban hagyott gyermeket vagy háziállatot látnak, azonnal hívják a 112-es segélyhívó számot!

A nagy melegben megnőhet a szén-monoxid kialakulásának a veszélye is, mert ilyenkor légdugó alakulhat ki a kéményben. A kéménybe beszorult hideg levegő miatt a vízmelegítéskor keletkező füstgáz visszaáramolhat a lakásba, ami tragédiákhoz is vezethet. Ahol nyílt égésterű vízmelegítőt használnak, ott tanácsos szén-monoxid-érzékelőt elhelyezni az ilyen esetek elkerülése érdekében.    

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

A lélegzetelállító szőke szépség is ott lesz a világ leghíresebb versenyén - galéria

origo.hu

Stana Alexandra elmondta, ki most az egyetlen férfi az életében

metropol.hu

Bocsánatot kért Katalin hercegnétől, azonnal törölte bejegyzését Ryan Reynolds felesége

magyarnemzet.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget? – szakértő válaszol

mindmegette.hu

Ti melyik oldalatokon aludtok? Komoly veszélyeket rejt a legnépszerűbb póz

hirtv.hu

Megtalálta az ukrán szálat az orosz Nyomozó Bizottság a krasznogorszki terrortámadással kapcsolatban

origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

mindmegette.hu

Muskátli kiültetése a tél után: ha így csinálod, nyáron ontani fogja a virágokat

ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

"Édesanyámmal félve lapultunk": késsel járkált otthonában Magyar Péter, Varga Judit férje

INSIDER

Csak a legjobb áron vásárolj! Az Árfigyelővel még olcsóbban tudsz felkészülni az ünnepi hétvégére

INSIDER

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

INSIDER

Megszólalt egy szakértő Varga Judit bejegyzéséről: ez a bántalmazás tankönyvi példája

INSIDER

"Ha lenne kiben hinni, akkor még ma is élne" – kiderült, ezért halt meg a miskolci lépcsőn Zoltán

INSIDER

Pusztított a tűz Pilisen: percek alatt hatalmas terület állt lángokban

INSIDER

Démon akarta felfalni Tímea lányát: retteg az éjszakáktól a veszprémi család

INSIDER

Dráma Szombathelyen: nyílt utcán élesztették újra a nyugdíjast