Létrehozva: 2022.06.30.

Kemény mondatok: Összecsapott Varga Irén és Gáspár Laci

Varga Irént behívták egy tehetségkutatóba, de nem találták meg a tehetségét.

Szerző Maca néni

Az senkit nem lep meg, hogy az X-Faktor válogató adásaiban komolyabb hangsúlyt kapnak a tehetségtelen, már-már szánni való, leginkább erős pszichés zavarokkal küzdő jelentkezők, mint a valódi tehetségek. Erre lehet számítani a következő, már készülő szériában is. Olyannyira, hogy a csatorna még arra is képes, hogy maga hajtsa fel ezeket a karaktereket és taxit is küldjön értük, nehogy véletlenül meggondolják magukat. Így esett, hogy Varga Irén ismét a zsűri elé lépett. Igaz, most saját dallal érkezett és a közönség körében még sikert is aratott a produkciójával. 

Fotó: maihanaroszallo.com

Erről a kizárólag hősnőnkkel foglalkozó portál számolt be. Az irományból az is kiderül, hogy Irénke produkcióját nem bocsájtották szavazásra, tehát egyértelművé tették, hogy nem azért került az ítészek elé, hogy megmérettessen, pusztán az öncélú gúnyolódás lehetőségét látta benne a stáb. A kivégző szerepét Gáspár Lacira osztották, aki egy Minyonhoz hasonlította a netes hírességet. Irénke persze remekül szórakozott és nem feltétlenül vette magára az énekes véleményét. Sőt a végén kijelentette, hogy nem is akart tovább jutni, hiszen ő már egy elismert énekesnő és sztár, így nincs szüksége az X-Faktor gépezete adta hátszélre. Ebben egyébként van is némi igazság. 

A "kalandról" írt cikket ide kattintva olvashatod el. 

 

Szerző Maca néni

Ez is érdekelhet

origo.hu

Szüzessége elvesztéséről beszélt Tóth Andi

origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

borsonline.hu

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze

ripost.hu

A mai napig zavarba jön tőle: ezt a szerepét bánta meg a legjobban Sandra Bullock

hirtv.hu

Bayer Zsolt: Ide hallgass, te Magyar Péter!

origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

astronet.hu

Bika hava: 1 éves szültésnapi horoszkóp a Bika jegyűeknek

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Senkinek sem kell Zámbó Jimmy egykori nyaralója, drasztikus lépésre szánta rá magát a család

ripost.hu

Közleményt adott ki a TEK a magyar lakosok számára

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HŰHA

"Csak dolgozni ne kelljen..." – közel félmilliót keresett egy nap alatt Aurelio

HŰHA

„Hű, de taplón beszél” — új szerelme miatt féltik Berki Mazsit

HŰHA

Aurelio mégsem változott meg? Videóban őrjöng az interneten

HŰHA

Ez már döfi: menő szexjátékot reklámoz a TV2 sztárja - Videó

HŰHA

Fogadjunk, hogy rájuk sem ismersz! Így néznek ki a Farm, ahol élünk sztárjai ma – galéria

HŰHA

Vizes pólóban mutatta meg bimbóit a szőke kebelcsoda: ebbe még a kamera is belepirult

HŰHA

Emlékszel még Lolára? Így néz ki manapság az egykori tinisztár

HŰHA

Egyszerűen nem öregszik: ismét bikiniben villantott Salma Hayek, a rajongói el voltak ájulva tőle