Létrehozva: 2022.07.04.
Módosítva: 2022.07.04.

Így viseli valójában férje hiányát Berki Mazsi, két barátnője fecsegte ki

A két hölgy nagyon közel került a fiatal özvegyhez a jógatábor alatt.

Szerző rp

Bár a jógatábor véget ért Balin, Berki Mazsi úgy döntött, nem jön még haza. Mint írta, úgy érzi, "dolga" van még kint. Berki Krisztián özvegye lelki és testi feltöltődés reményében indult el a szigetre, ahol barátnőkre is lelt. A tábor szervezője és az egyik táborozó is közel került Mazsihoz, minden bizonnyal rengeteg időt töltöttek együtt, és kibeszélték az érzéseiket. Most megható üzeneteket írtak Mazsinak, amikből kiderült, hogy bár az özvegy erősnek mutatja magát, legbelül a poklok poklát éli meg a médiasztár hiánya miatt.

"Életem egyik legcsodásabb utazása veletek. Nemcsak Bali szép, hanem azok az emberek, akik ezen az utazáson most az útitársaim lettek. Mazsi és Emma különleges ajándékai az ittlétemnek. Mazsiban annyi kedvesség és alázat van, és annyi szeretet, puhaság a kislánya felé, hogy ebből is sokat tanulunk mindannyian. Nagyon nehéz most neked drága Csillag, de erős vagy, és ezt is kibírod. Nagyon tisztellek ezért is! Meg azért is, hogy ennyi szeretet van benned, és nem hagytad elfogyni. Jó, hogy itt vagy velünk" - üzente Mazsinak az egyik táborozó Feller Adrienne, de rögtön feltűnt a poszt alatt a tábor megálmodója, Nagy Anna is.

"Amikor elterveztem, hogy elhozom ezt a flowt Balira, még nem tudtam, hogy Mazsi is velünk tart. Aznap este, mikor erre jógáztunk kicsit félve kezdtem el beszélni a mondanivalójáról, mert tudtam, hogy Mazsi neked ez biztosan nehéz most. De a jóga lényege pont az elengedés, még akkor is, ha ez könnyekkel jár. A fájdalmat nem szabad magunkban tartani! Amikor rád néztem és megláttam a könnyeket a szemedben, átéreztem minden fájdalmad" - tette hozzá az ismert jógaoktató.

Szerző rp

Ez is érdekelhet

origo.hu

Az ajtónak vágta Magyar Péter a terhes Varga Juditot, késsel fenyegette, gyakran bezárta - borzalmas részletek

origo.hu

Magyar Péter egy ócska, undorító, gyáva sz.ar alak volt és marad is

borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

hirtv.hu

Megtalálta az ukrán szálat az orosz Nyomozó Bizottság a krasznogorszki terrortámadással kapcsolatban

ripost.hu

„7 évvel az esküvő végre gyermekünk születhet, de a feleségem olyan kéréssel állt elő, hogy felmerült a válás”

mandiner.hu

Meghan Markle felkereste Katalin hercegnét, a súlyos betegség megváltoztathatja a családi viszonyokat

origo.hu

Retteghet Zelenszkij, súlyos fenyegetést kapott

mindmegette.hu

Elismerésre méltó átalakulás: 33 kiló mínusszal ma már boldogan néz tükörbe Adrienn

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LELKIZŐ

Kőgazdag Metta kendőzetlenül vallott a testvéréről: Nagyon rossz kapcsolatunk van

LELKIZŐ

Patai Anna a babavárásról: Az álmunk hamarosan valóra válik

LELKIZŐ

Aggódnak a rajongók Nemazalányért

LELKIZŐ

MC Hawer lemondott a szerelemről: „Mindegyikbe kicsit belehaltam”

LELKIZŐ

„Egy hajszálon múlt az életem” — emiatt élte túl a terrortámadást a magyar színész

LELKIZŐ

Mindent látott és mindenről tudott: az őrült pletykák miatt állt elő az igazsággal Katalin hercegné

LELKIZŐ

Megrázó interjút adott Papadimitriu Athina: „Úgy éreztem, pszichológushoz kell mennem!”

LELKIZŐ

Jákob Zoltán őszintén vallott a kapuzárási pánikjáról: „Szeretnék hosszú életet, de nem mindenáron”