Létrehozva: 2022.07.05.

Szerencse és boldogság vár erre a 3 csillagjegyre júliusban

Változást és izgalmas találkozásokat hoznak a bolygóállások az előttünk álló hónapban; de e három csillagjegy szülötteire a szerencse is rámosolyog.

Javában tombol a nyár, a legtöbben a szabadságukat tervezik; és lesznek olyan csillagjegyek, akik végre le tudnak lazulni, hiszen a július eleji bolygóállások nyugalmat és harmóniát ígérnek, ahogy a Mars a Bika jegyébe lép. Akadnak azonban, akik nem fognak bekuckózni a hűvös lakásba, hiszen számukra ez a hónap hozza el a régen várt áttörést: legyen szó karrierről, pénzügyekről vagy szerelemről, három csillagjegynek végre eljön az ideje. A hónap közepén érik be annak a munkának a gyümölcse, aminek januárban alapoztak meg; így nem csoda, hogy bár érzik a lelassulást, ezek a csillagjegyek máris izgatottak. Nem véletlen: hiszen, ha nyitott szemmel járnak, és odateszik magukat, júliusban végre learathatják a babérokat.

 

Fotó: Pixabay.com

Kos

Uralkodó bolygója a Mars, így a hónap elején, amikor a Bika jegyébe lép, hirtelen komoly pozitív változást hozhat a Kos jegyűek anyagi helyzetében. Ez lehet egy fizetésemelés, vagy egy nem várt összeg is. Fontos, hogy alaposan fontolják meg, mire költik a pénzt; inkább várjanak a jó lehetőségre, befektetésre, ne kapkodjanak el semmit. 

Oroszlán

A hónap elején kellemes meglepetésben lehet része: amin hónapok, évek óta keményen dolgozott, az most úgy látszik, megvalósul és kifizetődik. Ez lehet egy kapcsolat, amit igyekezett helyretenni, az álmai megvalósítása, munkahelyi vagy pénzügyi tervek – akármelyik is, az Oroszlán a közelgő jó esemény miatt feszültnek érezheti magát ebben az időszakban, és könnyen lehet, hogy megkérdőjelezi önmagát, a képességeit, és azt, hogy megérdemli-e ezt a jót. Fontos, hogy dolgozzon ezeken az érzéseken, beszélje meg valakivel, aki közel áll hozzá, mert, ha el tudja engedni őket, akkor bármit képes elérni.

Bak

Végre képes elengedni magát, és engedi szárnyalni a fantáziáját. Ebben a hónapban úgy érzi, hogy soha életében nem volt még ennyire kreatív. Az élet ezt meg is hálálja, új kapcsolatok, lehetőségek várnak rá, ha nem hagyja, hogy eltérítsék az útjáról. Közben csodálatos embereket ismer meg, és ha egyedülálló, akkor júliusban végre rátalál a nagy szerelem. Ha párkapcsolatban él, akkor újra fellángol a tűz, hiszen a partnerét is magával sodorja a szenvedélyességével.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Világháborús üzenetet küldött Amerika

origo.hu

Remegve menekült a kérdések elől Magyar Péter - videó

borsonline.hu

Next Top Model Hungary: Bikinis fotóval jelentette be, babát vár

hirtv.hu

Eléggé bepipult Magyar Péter a Datadatra vonatkozó riporteri kérdésektől + videó

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

hirtv.hu

Bayer Zsolt: Ide hallgass, te Magyar Péter!

origo.hu

Így búcsúznak a sztárok Azahriah menedzserétől

travelo.hu

Nem túl jó hír az Ausztriába igyekvőknek

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

ripost.hu

Özönlenek a gratulációk Vastag Csabának és feleségének

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

ÉLETMÓDI

Locsolkodás szárazon: az alkoholallergia jelei

ÉLETMÓDI

Megöntözlek rózsavízzel, hogy ne hervadozzál!- Hollywoodi sztárok saját kölnivel

ÉLETMÓDI

Csak a legokosabbak tudják 32 másodperc alatt megoldani a húsvéti képrejtvényt

ÉLETMÓDI

360 millióért duplex lakása is lehet, és 135 négyzetméteres terasza a belvárosban!

ÉLETMÓDI

Megszállottan szerelmes vagy a párodba? Lehet, Bovaryné-szindrómád van

ÉLETMÓDI

Így erősítsd meg otthon a gátizmaidat! Nem csak nőknek!

ÉLETMÓDI

Nem tudsz dönteni az indukciós és a kerámia főzőlap között? Segítünk, melyiket válaszd!

ÉLETMÓDI

A kínai horoszkóp felfedi: ezekre a jegyekre szenvedés vár márciusban