Létrehozva: 2022.07.06.

Komoly tervek: erre készül a pasijával Gáspár Virág

Győzike lánya a TikTokon válaszolt a rajongók kérdésére.

Szerző Ripost

Komoly tervei vannak a magánéletével kapcsolatban Gáspár Virágnak! A fiatal lányra két éve talált rá a szerelem, s úgy tűnik, Krisztián számára az igazi. Szerelmük eleinte barátságnak indult, ám az érzelmeknek nem lehet parancsolni: már az összeköltözést tervezik.

Fotó: Ripost/Szabolcs László

"Januárban lesz majd három éve, hogy együtt vagyunk Krisztiánnal, szeptembertől pedig szeretnénk összeköltözni Pesten" - árulta el Győzike legfiatalabb lánya TikTokon, aki az érettségiről is mondott pár részletet. Mint kiderült, egyetlen kettese lett csupán Virágnak, a többi jegye 3-as és 4-es között sikerült, de arra a legbüszkébb, hogy az emelt angol érettségijét is megkapta.

Virágtól azt is megkérdezték, mi a terve a jövőt illetően, ám úgy tűnik, még ő sem tudja erre a választ.

Azt még én sem tudom, hogy valójában mi és ki vagyok. Ez nagyon nehéz szerintem amúgy, de most épp munkát keresek. Nem kell félni a jövőtől, sodródni kell az árral - tette hozzá Virág.

Szerző Ripost

Ez is érdekelhet

origo.hu

Eldőlt, ott lesz-e Milák Kristóf a júniusi úszó Európa-bajnokságon

origo.hu

Drámai fordulat: megkezdte az orosz hadsereg a teljes kivonulást

borsonline.hu

Elfogadta a parlament: teljes mértékben betiltják a cigaretta árusítását

hirtv.hu

Ukrajna bukásával Magyarország is veszélybe kerülhet egy amerikai elemzés szerint

ripost.hu

Közleményt adott ki a TEK a magyar lakosok számára

magyarnemzet.hu

Nyilatkozott az orosz mesterlövész, miután megadták magukat az ukránok + videó

origo.hu

Undorítóan zaklatta a veronai buszbaleset halottjainak hozzátartozóit egy férfi

mindmegette.hu

5:2 diéta – lerobbantja rólad a zsírt az időszakos böjt népszerű formája

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Elnyílt a tulipánod? Mutatjuk, mit kell tenned a hagymával

ripost.hu

Idő előtt kiderült a Házasság első látásra egyik párjának döntése

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

FÜLES

Fekete bombázóval az oldalán látták Schmuck Andort

FÜLES

Hihetetlen, így reagált a delfin, amikor Kozso dalra fakadt

FÜLES

Külföldön folytathatja a Fekete Vonat sztárja

FÜLES

Friss hírek érkeztek a börtönben lévő Papaszitáról!

FÜLES

Stana Alexandra és Marics Peti újra együtt: most jelentették be

FÜLES

Mire készül? Titkos forgatáson járt a várandós Patai Anna

FÜLES

Így kísérték végső útjára Tordy Gézát – galéria

FÜLES

Stana Alexandra a szerelmi életéről vallott, mindenkit meglepett