Létrehozva: 2023.02.05.

A házasságig nem költözik össze vőlegényével Agárdi Szilvi

Agárdi Szilvi megfontolt, így mindent a maga idejében akar megtenni.

Agárdi Szilvit nemrég eljegyezte szerelme, Gergő. Szó szerint fehér lovon érkezett a hercege, hogy feltegye a nagy kérdést, amire az énekesnő természetesen igen mondott. 

Fotó: Bors

Szilvi most nagyon boldog és bár a karriere is szárnyal, néha már az esküvőjét is tervezgeti. A Ripost megtudta, nem kapkodnak a szerelmesek, a házasságig nem költöznek össze.

Nem kapkodják el az összebútorozást 

„Nem, még nem költöztünk össze, de nagyon sok időt töltünk együtt és rengeteget beszélgetünk. Mind a ketten nagyon hiszünk Istenben és úgy döntöttünk, hogy a házasságig nem költözünk össze és jól van ez így. Gergő komolyságából már az elején tudtam, hogy ez a kapcsolat más lesz és a bizalmam is nagyon mély iránta ” - árulta el Szilvi, aki biztos benne, hogy Gergő élete párja és ezt mindennap bizonyítja is neki a férfi. Az elmúlt hónapok alatt az énekesnő szülei is nagyon megkedvelték a vőlegényt.

A szülők is örülnek Szilvi párjának 

„A szüleim egész életemben nagyon féltettek. Apukám mindig csak azt mondta: „Kislányom én csak egyet szeretnék, hogy ha lenne egy olyan párod, aki tényleg, igazán szeret”. Amikor megismerték a Gergőt, valahogy érezték, hogy ő más. Aki teljesen el tudja fogadni az én helyzetemet az már önmagában nagyon pozitív dolog. Mert azért valljuk be, hogy nehézséggel jár egy nem látóval együtt élni.

 Szerencsére Gergőnek türelemből tengernyi van és rendkívül érzelmes alázatos fiú. Mindent meg kellett tanulnia, onnantól kezdve, hogyan karol belém, mit mond, hogy érzékeljem, mi van épp körülöttem. Nagyon boldogok vagyunk együtt és csak ez számít” 

- fejezte be Agárdi Szilvi. 

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Közösen lép fel a Liverpool és a Manchester United az angol foci legundorítóbb megnyilvánulása ellen

origo.hu

Újabb drámai részletek Károly király betegségéről

borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

hirtv.hu

Műsorváltozás: 21 órától a Varga Judit-interjú a HírTV műsorán

metropol.hu

„Szoboszlai két gólja nem számított" - a szakértő elárulta, mennyit ér a válogatott két győzelme

mandiner.hu

Varga Judit közeli ismerőse: A Partizánban hallott robotikus hangnemet korábban csak otthon csillogtatta meg Magyar Péter

origo.hu

Hatalmas örömhírt jelentett be Lékai-Kiss Ramóna

travelo.hu

Egy magyar pilóta 12 ezer méter magasból lőtt csodás éjszakai felvételeket a Balatonról

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

ripost.hu

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Gusztustalan támadás érte Molnár Anikót: „Ezek az emberek egy fillért sem érnek”

SZTÁRDZSÚSZ

Michael Jacksonként térhet vissza Berki Krisztián

SZTÁRDZSÚSZ

Sorsfordító nap: megváltozott Polgár Árpád élete a balesete után

SZTÁRDZSÚSZ

Lemondott a luxusról Kulcsár Edina és G.w.M, ez lehet a következő autójuk

SZTÁRDZSÚSZ

Meglopták Szigligeti Ivettet, a rajongóitól kért segítséget

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Szandi: Papaszita ne pazarolja rám az idejét

SZTÁRDZSÚSZ

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

SZTÁRDZSÚSZ

„Ez a rész sokkal rosszabb, mint maga a műtéti fájdalom” - a Kőgazdag Fiatalok sztárja a felépüléséről vallott