Létrehozva: 2023.03.28.
Módosítva: 2023.03.28.

„Nagyon megható” – elérzékenyült a magyar válogatott gólvágója

Fölényes diadallal kezdte az Európa-bajnoki selejtezőket a magyar labdarúgó válogatott, amely 3-0-ra verte Bulgáriát.

Vécsei Bálint, Szoboszlai Dominik és Ádám Martin góljával verte a magyar csapat Bulgáriát. Marco Rossi együttesét 65 ezer néző ünnepelte a Puskás Arénában. A harmadik gól szerzője, Ádám elárulta, elérzékenyült a hangulattól – ráadásul ő az észtek ellen is gólt szerzett, tehát ebben az évben egyelőre ő a magyar válogatott elsőszámú gólvágója.

Szoboszlai Dominik és Ádám Martin
Ádám Martin és Szoboszlai Dominik Fotó: Csudai Sándor / Origo

Ennél jobban nem is rajtolhattunk volna. Készültünk erre, mindenki tette a dolgát, maximálisan megérdemeltük ezt a sikert. Most éreztem magam a legjobb erőben a válogatottnál. Régebben a tévén néztem és hallgattam a himnuszt a válogatott meccsein, nagyon megható, hogy 29 évesen élőben is átélhetem.

Szoboszlai a meccs után a cipőjét és a mezét is odaajándékozta egy-egy kisfiúnak a lelátón.

„Aki a legjobban üvöltött, annak adtam a mezem. Annyira aranyosak voltak. Nagyon örülök, hogy ilyen jó eredménnyel sikerült kezdeni az Eb-selejtezőt. Már ideje volt, hogy sikerült betalálnom.”

Marco Rossi szövetségi kapitány az észtek ellen nem volt elégedett, de ezúttal nem volt oka a panaszra.

„Ez volt a legjobb első félidő talán, amióta kapitány vagyok. 2020-ban Törökországban volt hasonló jó, de akkor nem rúgtunk gólt. Szoboszlai Dominik a legjobb meccsét játszotta, a csapatkapitányi karszalag önbizalmat adott neki, de mások is nagyon jól játszottak. A második félidőben 3-0 után nehéz volt megtartani a koncentrációt.”

– fogalmazott Rossi.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Tragikus hír érkezett a kávéról

origo.hu

Magyar Péter egy ócska, undorító, gyáva sz.ar alak volt és marad is

borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

mandiner.hu

Ezzel a fotóval mondatná le Orbán Viktort Pankotai Lili (FOTÓ)

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

origo.hu

Retteghet Zelenszkij, súlyos fenyegetést kapott

lakaskultura.hu

Keleti inspiráció Tatabányán: sötét, zegzugos lakásból modern, légies otthon

ripost.hu

Minden kérdésre választ adott a palota: így van jelenleg a rákkezelés alatt álló Katalin

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Megtörte a csendet Kamilla királyné: ezt árulta el a rákbeteg Katalinnal kapcsolatban

ripost.hu

Mindenki csak találgat: döbbenetes dolgot fedeztek fel a Google Maps-en

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KIAJOBB

"Nem megyek a Dunának" - őszintén vallott a Fradi kapusa a válogatottról

KIAJOBB

„Már tisztelnek minket" - Kabát Péter győzelmet vár Marco Rossi válogatottjától

KIAJOBB

"Így semmit nem nyerünk" - kiakadtak a szurkolók Szoboszlai edzőjére

KIAJOBB

„Mindet akarom” – Szoboszlainak már csak ez hiányzik

KIAJOBB

Ez nagyot szólhat, óriási magyar siker jöhet a párizsi olimpián

KIAJOBB

Szoboszlai Dominik a magyar szurkolókkal fotózkodott - Galéria

KIAJOBB

„Ezt nem fogom szépíteni" - Marco Rossi kifakadt a magyar válogatott csatáráról

KIAJOBB

Tart a Szoboszlai-mágia, nyert a kísérleti válogatott is