Létrehozva: 2023.05.29.

Döbbenetes részletek Suhajda Szilárd kereséséről: a végsőkig küzdött

A mentőexpedíció tagjai mindent megtettek, hogy megtalálják Suhajda Szilárdot. A család döntése alapján a hegy lesz a végső nyughelye.

Egy ország szorított azért, hogy még életben találják Suhajda Szilárdot az érte küldött mentőcsapat tagjai a Mount Everesten. A magyar hegymászó szerda délelőtt adott magáról életjelet műholdas telefonon, nagyjából 8700 méteres magasságból. A Hillary-lépcső magasságában érkezett utoljára jel a nyomkövetőjéről, ez volt az utolsó lokáció, ahonnan pozíciója még érzékelhető volt. Péntek reggel indítottak érte mentőcsapatot, ám fel kellett adniuk a keresést, mert reménytelen volt megtalálni.

SUHAJDA Szilárd
Fotó: Mohai Balázs / MTI

A mentőexpedíció egyik tagja elárulta, hogy mindent megtettek, hogy megtalálják Suhajda Szilárd holttestét, de nem jártak sikerrel. Később kiderült, hogy a felszerelését megtalálták az érte küldött mentőcsapat tagjai, így mindenki biztosra veszi, hogy a Suhajda már nem él.

A család úgy döntött, hogy ha meg is találják a holttestet, szeretnék, ha a hegyen maradna és az lenne a végső nyughelye. Édesapja a Facebookon búcsúzott fiától, egykori iskolájában pedig gyertyagyújtással emlékeztek meg a sportemberről.

Mi történt Suhajda Szilárddal 8000 méter magasan?

A népszerű orvosszakértő, dr. Kulja András a közösségi médiában beszélt arról, hogy pontosan mi is történhetett több mint 8000 méteres magasságban a hegymászóval. 

"Az emberi szervezet a tengerszinthez közeli magassághoz alkalmazkodott, az itteni légnyomáshoz, az itteni oxigénsűrűséghez. Ahogy egyre feljebb megyünk, csökken a levegő sűrűsége, és ezáltal csökken az egy légvétellel a tüdőnkbe, és ezáltal a vérünkbe kerülő oxigén mennyisége" - mondta az orvos.

Az orvosszakértő nyilatkozata szerint már 2000 méter magasságban jelentkeznek a magaslati betegség első tünetei. Fejfájást, szédülést, hányingert tapasztalnak ilyenkor a hegymászók, ami azért következik be, mert a csökkent oxigénszintet próbálja kompenzálni a szervezetünk.

"Gyorsabbá válik a szívverés, gyorsabban lélegzünk, és kitágulnak az ereink is. Az értágulat következménye pedig az, hogy a kapillárisokban megnő a nyomás, ennek következtében a falukon keresztül több folyadék lép ki, ez tüdővizenyőhöz, tüdőödémához vezet, ami azt jelenti, hogy tovább romlik a légzés hatékonysága. Az agyban pedig agyduzzanatot, agyödémát okoz. Az a probléma, hogy az agy egy zárt térben található, és ha tovább fokozódik az agyödéma, akkor az hozzányomódik a koponyacsonthoz, és létfontosságú részei kerülnek nyomás alá" – folytatta a doktor, hozzátéve, ha a hegymászó 2000 méter körül marad, bizonyos szinten a szervezete még képes alkalmazkodni a körülményekhez, azonban ha továbbmegy, a tünetek fokozódnak.

Körülbelül 7000–9000 méter az a szint, amit halálzónaként szoktak emlegetni. Itt a levegő sűrűsége egyharmada a tengerszintinek. Ebben a magasságban az a nagyon nehéz, hogy ha csak az ember egy helyben áll, akkor is energiát veszít.

"Sokan gondolják, hogy ilyenkor miért nem pihen meg a hegymászó: azért, mert ha ilyenkor megpihen, az olyan, mintha egy viharos tengerben az éjszaka közepén próbálna meg pihenni – nem tudunk, mert küzdenünk kell a fentmaradáshoz. Ugyanígy küzd a szervezet minden légvételnél, minden pillanatban. Arról nem is beszélve, hogy –20 fok van ebben a magasságban, úgyhogy a fagyás is egy óriási veszély. Ezért ha egy hegymászó nem tud időben visszafordulni és leereszkedni, akkor valószínűleg már nem fog leereszkedni. Valószínűleg ez történt Szilárddal is" – osztotta meg gondolatait a szakértő.

Mindent megtett a keresőcsapat

A magyar hegymászóért indított mentőcsapat magyar idő szerint vasárnap ért le a hegyről. A mentőexpedíció egyik tagja elárulta, hogy mindent megtettek, de sok esélyük nem volt.

"Biztos, hogy Szilárd nem él, nagyon sajnálom"

 - nyilatkozta Mikel serpa a Világgazdaságnak. Ő volt az egyik tagja annak a mentőexpedíciónak, amely még május 26-án, pénteken reggel indult el, hogy lehozzák Suhajda Szilárdot a Mount Everest 8750 méteres magasságából.

"Most érkeztünk meg Luklára a 2-es táborból" - tette hozzá a lapnak a serpa. Lukla egy kisváros Nepál északkeleti részén. Mintegy 2860 méter magasan fekszik, közvetlenül a Mount Everest lábánál.

Mikel serpa egyértelművé tette, hogy Suhajda Szilárd nincs életben.

"Mindent megtettünk, minden tőlünk telhetőt, de nem találtuk meg a holttestét" – mondta. Rábukkantak Suhajda Szilárd sátrára a 4-es táborban, körülbelül 7950 méteren. A sátorban sisakokat, kesztyűt és gyógyszereket is találtak, azokat lehozták. 

Ő és a barátja, Gelje serpa jól vannak, de nagyon fáradtak. Mikel és Gelje serpa szűk 20 óra alatt jutott fel 8800 méteres magasságba, miközben ez normál körülmények között négy teljes nap. A csúcson ráadásul több órán át kutattak, fel és le mozogtak a hegyen, ami borzasztó terhelés.

"Bennem mindig élsz"

Suhajda Szilárd édesapja közösségi oldalán búcsúzott fiától, és ha a légimentők meg is találják a férfit, a család kérésére a holttest a hegyen marad majd. Ha biztonságosan megközelíthető helyen van, akkor a mászó eszközeit elhozza a mentőcsapat. Egyrészt, hogy pontosabb képet kapjanak a történtekről, másrészt utolsó emlékként a családnak, akik azt kérték: a nyilvánosság kizárásával gyászolhassanak.

Szilárd édesapja közösségi oldalán búcsúzott fiától. Azt írta: 

"Sziszikém! Nincs szavam a nepáli hírekhez. Ha igaz is, ami a lehetetlennel ér fel, bennem mindig élsz."

A végsőkig küzdött

Nedeczky Júlia hegymászó, pszichológus szerint az sem kizárt, hogy a csúcsot is elérte, csak meghibásodott nyomkövetője nem küldött adatokat róla.

"Szilárd egy nagyon erős ember volt, nagyon elszánt, úgyhogy én sajnos el tudom képzelni, hogy ő addig ment, amíg fel nem ért" - vélekedett.  

Suhajda Szilárd az egyik legeredményesebb magyar expedíciós hegymászó volt. A 8051 méteres Broad Peaket 2014-ben, első és máig egyetlen magyarként a 8611 méteres K2-t 2019-ben, a 8516 méteres Lhocét pedig 2022-ben mászta meg pótlólagos oxigén használata és magashegyi teherhordók segítsége nélkül. A Mount Everesten a nyomkövetője alapján mért 8795 méteres elért magassággal Suhajda Szilárd az, aki a legmagasabbra jutott magyarként palack és serpák nélkül.

(via)

Ez is érdekelhet

origo.hu

Tízezrek tartják őrült nyomás alatt Marco Rossit

origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

mandiner.hu

Hont András kérdőre vonta Bayer Zsoltot: Tíz éve rühellitek, utáljátok, kerülitek? Hát, ti tartottátok el!

ripost.hu

Sok probléma után váratlanul különválik a TV2 házaspárja

mandiner.hu

Puzsért is felhívta Bohár Magyar Péter ügyében (Videó)

origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

travelo.hu

Íme, a hazai 10 legolcsóbb termálfürdő, ahol elfogadható árakkal várnak

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Évek óta erre vártak: szuper hír jött Michael Schumacherről

ripost.hu

Ezzel vége, 4 csillagjegynek szünetre van szüksége, de azonnal!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

OLDALVONAL

„Az is jöjjön, akinek nincs jegye” - Megszállják a magyarok Németországot az Eb-n

OLDALVONAL

Dárdai Pál elárulta a fiai titkát: ennek köszönhet sok mindent a család

OLDALVONAL

Kitálalt az igazgató, ezért esett ki a Fradi Európában

OLDALVONAL

Fradi-legendák a kispadon, van visszaút a zöldekhez?

OLDALVONAL

„Jól megszedtük magunkat" - Sallai Roland óriási sikert aratott a siófoki strandon

OLDALVONAL

Óriási meglepetés a magyar szurkolóknak, Szoboszlai Dominik megajándékozza a rajongóit

OLDALVONAL

Sokkoló apasági vizsgálat: vadidegen férfi gyermekeit nevelte a Real Madrid sztárja

OLDALVONAL

Gyilkosok és erőszaktevők közé tették a börtönben a Real Madrid korábbi sztárját