Létrehozva: 2023.05.29.

Elképzelhetetlen fájdalom: két testvérét meg tudták menteni a szüleik, de az angyalarcú 5 éves kislány meghalt

Kigyulladt a család háza, és két gyereket sikerült kimenteniük a szülőknek, de a harmadik sajnos meghalt.

Az ötéves Alysia Salisbury szombaton egy háztűzben halt meg a walesi Pembrokeshire-ben. A szülei teljesen összetörtek. A család háza kapott lángra és bár percek alatt kiértek a tűzoltók és a mentők is, a kislány életét már nem tudták megmenteni.

gyertya, mécses, láng, gyász, elhunyt, meghalt,
Fotó: Pixabay.com

A rémület közepette a szülőknek sikerült kimenteniük két idősebb testvérét az égő ingatlanból, de a kis Alycia a helyszínen belehalt sérüléseibe.

A szomszéd, John Davies elmondta, hogy megpróbálta megvigasztalni Salisburyéket a tragédiát követő órákban. Davies úr, aki egyben Pembrokeshire-i tanácstag is, azt mondta: „Közösségként a szívünkön viseljük a sorsukat. Beszéltem a szülőkkel, és most elképzelhetetlen fájdalmat élnek át, és még sokáig fogják érezni. A család négy éve költözött ide, és bár maguknak valók voltak, a közösségünk részévé váltak. Mindannyian bent voltak a házban, amikor a tűz kitört. Ez egy hihetetlen tragédia."

A közép- és nyugat-walesi tűzoltó- és mentőszolgálat, a walesi mentőszolgálat és a walesi légi mentőszolgálat is jelen volt, de a segélyszolgálatok erőfeszítései ellenére sem tudták megmenteni az ötévest.

A családja Alysiát „gyönyörű lánynak és nővérnek” írta le.

"Édes kis Lysi, te voltál a legboldogabb kislány, akivel valaha találkoztam. Nyugodj békében, soha nem felejtelek el! Megszakad a szívem" - írta egy családi barát a Facebookon.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Dráma Sopron felett: villám csapott egy utasszállítóba

origo.hu

Szüzessége elvesztéséről beszélt Tóth Andi

mandiner.hu

Az Európai Bizottságnak van egy kiváló terve: mindenkit úgy csuklóztatna, ahogy Magyarországot

ripost.hu

Közleményt adott ki a TEK a magyar lakosok számára

vg.hu

Megérkezett a bejelentés: egyszerre emelkedik és csökken nagyot Magyarországon az üzemanyag ára

origo.hu

Majd kiesnek a szűk felsőből Penélope Cruz hatalmas mellei

astronet.hu

Bika hava: 1 éves szültésnapi horoszkóp a Bika jegyűeknek

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Kőgazdag Aurél 20 éves lett: Nyomasztja a családalapítás

magyarnemzet.hu

Budai Gyula feljelentést tett, Szabó Tímea szerint szép lett a Lánchíd + videó

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Elfoglalt egy szirénázó mentőt a feldühödött tömeg, elképesztő, ami ezután történt

KÜLFÖLD

Igazi csoda: a szentelt víz hatására támadt fel a halott csecsemő

KÜLFÖLD

Egy pillanatra fordított hátat: kádba fulladt egy 7 hónapos kisfiú, édesanyja összetört

KÜLFÖLD

Franciaország és Oroszország közös megemlékezést tart