Képtelen vagyok bájcsevegni, de meg kell tanulnom a semmiről beszélni

Nem vagyok jó a bájcsevejben. Valahogy sosem voltam képes arra, amire a legtöbb ember igen: hogy könnyedén és vidáman cseverésszek a lényegtelen dolgokról is. Ez nem azt jelenti, hogy nem tudok kommunikálni; sőt, nagyon is képes vagyok mély és tartalmas beszélgetésekre, amikor a téma érdekel, fontosnak tartom, vagy amikor úgy érzem, hogy valóban van mondanivalóm, és a beszélgetőpartner személye is fontos nekem. Azonban, amikor a társalgás a kevésbé fontos témák felé terelődik, úgy érzem, mintha ismeretlen terepen lennék.

Sokan azt mondják, hogy a small talk, vagyis a céltalan csevegés, egyfajta társadalmi kenőanyag, ami segít megnyílni, kapcsolatokat építeni, vagy csak szelepelni, megosztani egymással az élet legapróbb dolgait is. Én azonban mindig is azt éreztem, ez a képesség belőlem hiányzik. Amikor megpróbálok részt venni egy ilyen beszélgetésben, úgy érzem magam mint a harcmezőn. Küzdök a megfelelő szavakért, próbálok olyan témát találni, ami mindkettőnk számára érdekes lehet, hogy kitöltsük a rendelkezésünkre álló időt - végülis, nem mondhatom mindenkinek folyton, hogy rohannom kell. Egy ideig tartom magam, de aztán azt veszem észre, hogy bizonyos részletek már nem érdekelnek, nem tudok további kérdéseket feltenni. Egyszerűen frusztrál, hogy lényegtelen témákat boncolgatunk, mint az időjárás, a közlekedés állapota vagy az irodai pletykák, amik aztán végképp nem érdekelnek.

Nem tudom, miért van ez. Talán a gyerekkorom alakította így. A könyvek voltak a legjobb barátaim, órákat töltöttem el olvasással, szerettem elmélyedni a történetek világába. Barátnőm is csak kevés volt, inkább az utcabeli fiúkkal játszottam. Egyszerűbb volt a kommunikáció és nem volt sértődés meg intrika, sokkal kevesebbszer hangzott el, hogy “már nem vagy a barátom”. De az is lehet, hogy ilyen a természetem, örököltem vagy otthon láttam, hogy ha valamit megbeszéltünk, továbbléptünk, nem vekengtünk a semmin feleslegesen.

Ennek ellenére elismerem, hogy a small talk képessége fontos lehet a társadalmi kapcsolatok építésében és fenntartásában. Igyekszem tudatosan fejleszteni ezt a készséget, még ha nem is megy könnyen. Próbálok egyre több ideig figyelmesen hallgatni, amikor mások beszélnek, és érdeklődést mutatni még azok iránt a témák iránt is, amik elsőre nem tűnnek fontosnak számomra. Megtanultam néhány alapvető kérdést és megjegyzést, amelyek segíthetnek fenntartani a beszélgetést, és érzem is, hogy fejlődök ezen a területen.

Természetesen ez a tanulási folyamat sem könnyű, még akkor sem, ha a small talkról van szó. Még mindig gyakran érzem magam kényelmetlenül, amikor egy régi ismerőssel találkozom. Meg kell erőszakolnom magam, hogy ne csináljak úgy, mint aki nem látja őt, vagy ne bujkáljak előle például egy boltban. Ugyanakkor tudom, hogy ez egy fontos készség, amelynek gyakorlása hasznomra válhat, ezért kitartok. Igyekszem a legjobbat kihozni minden társalgásból, még ha óriási kihívást is jelent.

Nyitókép: Shutterstock