Támogatás

2022.05.15. 17:08

Motorháton érkezett a segítség

A Koppány Motoros Klub és a Somogy-Zala megyei hivatalos motoros baráti körök tavaly óta olyan szervezetek és alapítványok részére indítanak pénzgyűjtést, akik kiemelkedő munkájuk mellett nincsenek kellőképpen támogatva.

Lapat Lili

Az idei évben a Motivál-Ló Alapítványra esett a választás, akik szombaton egy családi nap keretein belül egy lovasbemutatóval is kedveskedtek az eseményre érkező közel 80 motorosnak. – Bakos Gábor felajánlásával több, mint 530 ezer forint gyűlt össze az alapítvány részére, amit elsősorban lovas felszerelésekre, fejlesztő játékokra, sporteszközökre, valamint a nyári táborok nélkülözhetetlen elfoglaltságára, társasjátékokra költöttünk – mondta Baumhakl Éva, a Motivál-Ló Alapítvány elnöke. 

A program során Bakos Gábor átadhatta az összegyűjtött pénzből vásárolt felszereléseket. – A Motivál-Ló Alapítvány egyik főtevékenysége a lovasterápia, ahol lovasterapeuták speciális igényű gyerekekkel foglalkoznak és emberfeletti munkát végeznek, így az ő munkájukat megtisztelve esett rájuk a választás – mesélte Bakos Gábor. A lovasbemutatón kívül egy sorversenyen is részt vehettek a programra érkező kis- és nagycsaládok, valamint a vállalkozó szellemű motorosok is lóra ülhettek. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában