Kampány

2022.06.29. 16:56

Egy matrica is menthet életet a kánikulában

Az egész országot megrázta a tragédia, amikor egy négyéves kislány vesztette életét, mert véletlenül egy falubuszba zárták.

Kovács Gábor

Fotó: Shutterstock

Júniusban elindult egy kampány a hasonló tragédiák megelőzése érdekében. A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Né­bih) az idén is várja vendéglátó- és kereskedelmi helyek üzemeltetői, valamint magán­emberek jelentkezését, akik készek jól látható helyre, például az üzletek bejárati ajtajára kiragasztani a „Ne hagyj az autóban!” matricát. A matricakampánnyal akarják figyelmeztetni a szülőket és a háziállatok gazdáit, hogy a hőségben ne felejtsék a gyermekeket és a házi kedvenceket a kocsiban. A nyáron a hivatal ismét elindította matricaigénylő felületét, hogy minél több helyen megjelenhessen a figyelemfelkeltő üzenet. 

A rendőrség időről időre közbelép hasonló esetekben, bár ezek gyakoriságáról nem vezetnek statisztikát – felelte érdeklődésünkre a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószolgálata. Vajda Eszter sajtóreferens megemlítette, hogy néhány nappal ezelőtt egy lezárt kocsiból mentettek ki egy kisgyermeket a balatonföldvári rendőrök úgy, hogy kénytelenek voltak betörni a tűző napon parkoló autó egyik ablakát. A kétségbeesett édesanya kért segítséget a balatonföldvári rend­őrőrsön, mert az egyik közeli bevásárlóközpont parkolójában az autója ajtaját az indítókulccsal együtt véletlenül bezárta. Az utastérben 20 percre egyedül maradt a kétéves, síró kisfia. Fodor Lajos rendőr törzsőrmester egy tonfával a jármű egyik ablakát betörte, majd Szűcs András rendőr századossal kiemelték a gyermeket az utastérből. 

Még csak kánikula sem kell ahhoz, hogy a napon álló, zárt autóban akár 10 perc múltán életveszélyesen magas legyen a hőmérséklet, mert 30 °C-os melegben ennyi idő alatt 70 °C­-ra forrósodhat az autó belseje. Az ennyire magas hőmérsékletnek kitett kisgyermek vagy háziállat szervezetét rövid időn belül súlyos egészségkárosodás érheti, ami akár halállal is végződhet.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában