Lovak a strandon

2022.08.14. 18:04

Fürdőzők között bőgtek fel a Ford Mustang motorok

Marosi Gábor

Fotó: Mócza Dániel

Mintegy 25 ezer lóerő érkezett meg vasárnap délelőtt az Igali Gyógyfürdőbe, ahol második alkalommal szervezték meg a Mustang találkozót. Az eseményre félszáz bivalyerős motorral felszerelt jármű érkezett az ország több pontjáról. Az autócsodák majdnem mindegyike új típusú Mustang volt. A Budapestről érkezett Kovács Gyula is egy Mach 1-es típusú járművel gördült be a fürdővárosba. Lapunknak elmondta, egy hónappal ezelőtt csatlakozott a Mustang közösséghez, korábban egy japán autót vezetett. – A régi autóm nem nyújtott olyan élményt mint ez. A Mustang egy életérzés – hangsúlyozta. A V8-as, több mint 5000 köbcentiméteres motorral felszerelt, manuális váltós jármű Igal felé autópályán csak 12 litert fogyasztott 100 kilométeren. Kovács Gyula hozzátette, ha jobban rálép a gázra, akkor 25-29 litert is „megeszik” a kocsi.

 

Fruzsa Róbert egy limitált kiadású Ford Mustang Bullittal gurult be az igali strandra. Az autó régebbi gyártmánya a San Francisco utcáin című film híres üldözéses jelenetében is feltűnt. A kocsit kizárólag zöld színben gyártják. Fruzsa Róbert hozzátette, az autót azért vásárolta, hogy túladjon rajta, de egy egész napos vezetés után úgy döntött, nem szabadul tőle.

A modern autók között feltűnt egy 1968-ban gyártott 197 lóerős Mustang is. A piros járművet két és fél éve birtokolja Rácz Ákos, aki barátjával közösen újította fel az amerikai csodát. A balatonalmádi férfi kiemelte, a veteránjármű vizsgán a megszerezhető száz pontból, a maximálisat kapta az autó. Gellért Attila az Igali Gyógyfürdő marketingvezetője elmondta, több vendégük is kifejezetten az autók miatt érkezett a fürdőbe. A legszerencsésebbek ugyanis részt vehettek egy élményautózáson.

 

 

 

Címkék#Igal#Somogy

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában