Előítélet

2022.10.03. 10:11

Cigányozás miatt tört ki a verekedés

MIndenki megvert mindenkit.

K.G.

Fotó: Shutterstock

Egy 40 éves férfi 2021 szeptemberében egy nyárbúcsúztató rendezvényen vett részt egy Kaposvár környéki faluban, ahol ittasan, a roma származásukra tett megjegyzésekkel provokált két férfit és a velük lévő kiskorú fiút, akik a vádlott elől kitérve inkább kimentek az étterem teraszára. A szóváltás miatt az étterem tulajdonosa a vádlottat kiküldte rendezvényről, aki egy másik közeli szórakozóhelyen folytatta az italozást. Később azonban a vádlott visszament az étterem teraszára, ahol ismételten összetalálkozott a korábban inzultált fiatalokkal, akiket ekkor már megveréssel és megöléssel fenyegetett meg, majd feléjük ütött. A kiskorú fiút az egyik ökölcsapás el is találta. A három férfi ezt nem hagyta annyiban, és közös erővel legyűrték az ittas vádlottat, aki a földre esett. Két az étteremben tartózkodó másik férfi a vérző vádlott védelmére kelt, őket a fiatalok megdobták egy sörösüveggel, illetve arcon ütötték. Az ügyészség a Kaposvári Járásbíróságra benyújtott vádiratában a büntetett vádlottal szemben végrehajtandó börtönbüntetés és közügyektől eltiltás, míg a büntetlen előéletű fiatalok ellen közérdekű munka büntetés kiszabására tett indítványt. A támadó ellen a Kaposvári Járási Ügyészség bántalmazással elkövetett közösség tagja elleni erőszak bűntette miatt emelt vádat, őt hasonló vendéglátóhelyi verekedés miatt korábban már elítélte a bíróság. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában