Édes ünnep

2022.11.25. 20:00

Ötvennégy éve lett Somogy második városa Siófok

Várossá nyilvánításának ötvennegyedik évfordulóját egész napos programsorozattal ünnepelte Siófok.

K.R.

A települést 1968. december 30-án avatták várossá, ezzel a Balaton-parti település lett Somogy megye második városa. Az évforduló alkalmából délelőtt a Kálmán Imre Kulturális Központban átadták a jó tanuló, jó sportoló díjakat, majd a régi könyvtár épületéből kialakított civil ház átadása következett. Az egykor bibliotékának helyet adó épület felújítására állami támogatással több mint 400 millió forintot költött a város. A civil szervezeteknek helyet adó 860 négyzetméter alapterületű ház elkészült, multifunkciós és digitális termeket alakítottak ki benne, s már csak a berendezése várat magára. A Civil Házat Witzmann Mihály országgyűlési képviselő és Lengyel Róbert polgármester adták át ünnepélyes keretek között. 

A városnapon leleplezték a méltán híres mézeskalácsvárost, amely természetesen Siófok édes és illatos hasonmása. Herencsár Tünde, valamint Kótiné Molnár Szilvia vezetésével kisütötték Siófokot, amelyből egy részt majd december közepén jótékonysági árverés után hazavihet bárki.
 

Este a Kálmán Imre Művelődési központ színháztermében átadták a városi elismeréseket. Posztumusz díszpolgári címet kapott Dudás Károly, a városi közterület-felügyelet egykori vezetője, díszpolgári címet vehetett át Lengyelfi Miklós szerkesztő, rendező. Siófokért érmet kaptak Simon Kornél, Herencsár Tünde és Kótiné Molnár Szilvia. 

Dr. Dudás KárolyPosztumusz díszpolgár
Lengyelfi MiklósDíszpolgár
Dr. Simon KornélSiófokért Érem
Herencsár Tünde és Kótiné Molnár SzilviaSiófokért Érem
Deák IstvánSiófokért Érem
Rózsa TiborSiófok Barátja
Bujtor BélánéPolgármesteri elismerő oklevél
Farkas JenőPolgármesteri elismerő oklevél
Fodor JankaPolgármesteri elismerő oklevél
Csuti PéterPolgármesteri elismerő oklevél
Gyarmati LászlóPolgármesteri elismerő oklevél
Karancz KatalinPolgármesteri elismerő oklevél
Ivácson Éva M. RitaPolgármesteri elismerő oklevél
Tamás LórántPolgármesteri elismerő oklevél
Életkezdet Perinatális Alapítvány képviseletében a djíat átveszi Ila IldikóPolgármesteri elismerő oklevél
Réti IstvánnéPolgármesteri elismerő oklevél
Soós FerencnéPolgármesteri elismerő oklevél
Fábián SándorPolgármesteri elismerő oklevél
Tóth MilánPolgármesteri elismerő oklevél

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában