Zöld irány

2023.01.28. 16:48

Jó hír a napelemet telepítőknek: fejlődik a hálózat

A következő három évben 74 milliárd forint értékű hálózatfejlesztést hajt végre az E.ON Hungária Csoport, amely részeként többek között Somogy vármegyében is fejlesztenek azért, hogy újabb napelemes rendzserek csaltakozhassanak a hálózatra.

Sonline

Fotó: Muzslay Péter

Többek között Somogy, Tolna és Barany vármegyékben is fejleszt az E.ON következő években. A beruházássorozat eredményeként 726 megawatt többletkapacitást kíván létrehozni hálózatán, amely lehetővé teszi, hogy újabb napelemes rendszerek kapcsolódjanak az E.ON hálózatára. 

A több éven át tartó programban az E.ON Dél-dunántúli Áramhálózati Zrt., az E.ON Észak-dunántúli Áramhálózati Zrt. és az ELMŰ Hálózati Kft. vesz részt. A fejlesztések költségének felét, 37 milliárd forintot az E.ON Hungária Csoport saját forrásból fedezi, másik fele pedig az úgynevezett Helyreállítási és Ellenállóképességi Eszköz (RRF) forrásaiból valósul meg, a magyar kormány előfinanszírozásával és támogatásával.

A cégcsoport közlése szerint, ez a fejlesztés hozzájárul majd a lakossági ügyfelek és a vállalkozások részéről is tapasztalható, az elmúlt tíz évben nem látott naperőműlétesítési igény kiszolgálásához.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában