Váltás

2023.03.20. 14:00

Traktorra és kombájnra cserélte az Ikarust

A Magyar Bronz Érdemkereszttel tüntették ki Tóth Gyula somogysárdi mezőgazdasági vállalkozót, a Somogy-közepe Gazdakör elnökét a nemzeti ünnep alkalmából.

Marosi G.

Fotó: TIBOR KOVACS

Tóth Gyula évtizedek óta foglalkozik földműveléssel Somogysárdon és környékén. Jelenleg 1100 hektáron gazdálkodik, ebből 550 saját terület. Nem volt ez mindig így. A somogysárdi vállalkozó kicsiben, néhány hektáron kezdett el gazdálkodni, majd folyamatosan vásárolta a földeket, és bővítette a gépparkot. 
– Az első MTZ traktort 1984-ben vásároltam, amikor még buszsofőrként dolgoztam a Volánnál – mesélt a kezdetekről Tóth Gyula. – Minden második napom szabad volt, ezért a környék településein elkezdtem dolgozni az emberek kertjeiben. Annyira sok megbízást kaptam, hogy nem tudtam egyszerre két helyen is tevékenykedni, ezért felmondtam a Volánnál, és 1990. április 23-án egyéni vállalkozó lettem. Ezután csak a földműveléssel, gazdálkodással foglalkoztam – mondta. 
Tóth Gyula arról is beszélt, az elmúlt három évtizedben óriásit fejlődött a technológia. Már műholdas rendszerrel és robotkormányzással dolgoznak a munkagépek. – Ez nagyon megkönnyíti a feladatunkat – hangsúlyozta a vállalkozó. – Precíziós gazdálkodást végzünk. A technológiának köszönhetően a rendszer feltérképezi a területeket. Amerre már járt a munkagép, oda újból nem szór ki műtrágyát, és nem is permetez, de ha kimaradt egy rész, ott pótolja a hiányosságot – tette hozzá Tóth Gyula
A mezőgazdász 1997-ben vásárolta az első komolyabb kombájnját. Fontosnak tartja a fejlesztést, ugyanis hitvallása szerint jó géppel lehet jó munkát végezni. 
 

Átadja a stafétát 
A díj jó visszaigazolása az elmúlt négy évtized munkájának, amelyre majdnem ráment az élete is – mondta Tóth Gyula a kitüntetéssel kapcsolatban. Somogysárdi gazdaságát nem hiába építette fel, hiszen vállalkozását fia, Zoltán viszi majd tovább. Szinte már minden olyan fejlesztést és beruházást megvalósítottak, amitől sikeresen tudnak gazdálkodni. Hamarosan 1200 négyzetméterrel bővítik a terménytárolót azért is, hogy minden szemet időben be tudjanak takarítani. 


 


Fotó: Kovács T.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában