Variációk halra

2023.05.28. 09:00

Az eső sem riasztotta a szárszói halfőzőket

Hetedik alkalommal szerveztek halfőző versenyt Balatonszárszón, a szezonnyitó gasztronómiai rendezvényre 33 csapat nevezett.

Koszorus Rita

Fotó: K.R.

Nem volt könnyű dolga a zsűrinek, hiszen olyan kreációkkal kápráztatták el őket a versenyző csapatok, hogy abból különösen nehéz volt legjobbat hirdetni. Az ország minden tájáról érkeztek versenyzők, így Budafokról is nevezett egy csapat. A tagoktól megtudtuk, kifejezetten a Balatonszárszói Halfőző miatt jöttek le erre a hétvégére, hiszen pontosan tudták, hogy itt garantált a jó hangulat. Fehérboros szürke harcsapaprikást készítettek, zellertócsnival és kapros-juhtúrós öntettel. Az étel olyan remekül sikerült, hogy mire odaértünk, már csak az üres bogrács fogadott. 

- Angolnapaprikást készítettünk, ugyanúgy készült, mint egy harcsapaprikás, csak itt sokkal hosszabb az előkészítés folyamata. Négy órába telt, mire előkészítettem a főzéshez, mert az angolnát először meg kellett nyúzni, ki kell szedni a gerincét, felkockázni, tehát sokkal hosszabb idő, mint egy másik halfaj esetében, mondta Németh Károly, a Részeges Horgászok csapat főszakácsa. 

Angolnapaprikás kóstolás alatt. 
Fotó: K.R.

A harminchárom nevező csapat között természetesen a legváltozatosabb ételeket készítették el, a kereki csapat tiszai-kőrösi halászlét készített, de a legkülönbözőbb konyhatechnológiai eljárásokat és fűszerezéseket alkalmazták. 

Változatos volt a mezőny. 
Fotó: K.R.

A rendezvény főtámogatója a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. volt, amely több száz adag halászlével járult hozzá a nap sikeréhez. Szári Zsolt, vezérigazgató a zsűri tagjaként is kivette részét a feladatokból. - A maihoz hasonló összejövetelek legnagyobb hozadéka, hogy egy nagyon finom és minden szempontból fontos táplálékot fogyasztunk el, a halat. Sajnos nincs nagyon elöl a hazai fogyasztásban, de évről-évre emelkedik a halfogyasztásunk és most már közelíti a nyolc kilót. Ez még messze van Japán évi 60 kilós fogyasztásától, de mindenképpen előrébb léptünk a 2015-ös 6 kilogrammhoz képest, mondta Szári Zsolt az eseményen. 

A zsűri értékel. 
Fotó: K.R.

A zsűri elnöke Maurer István, mesterszakács volt a zsűri elnöke, aki értékelőjében elmondta, hogy azért különösen jó részt venni a Balatonszárszói Halfőzőfesztiválra, mert itt mindig hoznak a versenyzők valami újat. - A halfőző versenyen nem csak halászlével indulnak, hanem olyan újításokkal érkeznek, amit megkóstolva elgondolkodunk rajta, hogy mennyi munkát tettek az elkészítésbe és a kitalálásba, mondta a zsűrielnök.

A versenyző csapatok mindent beleadtak. 
Fotó: K.R.

- Reggel váratlanul érkeztek az esőcseppek a frontból, de most mindnyájan itt vagyunk az élet napos oldalán, mondta Németh Lajos, meteorológus a zsűri oszlopos tagja. Tőle rendelték meg a szervezők a jó időt, ami kicsit vártatva ugyan, de megérkezett. - Reggel még izgultunk, mert 11 óráig szakadt az eső, de szerencsére megérkezett a napsütés és semmi sem volt akadálya, hogy a központi strandon bogrács mögé álljanak a versenyzők, mondta Fekete János, Balatonszárszó polgármestere. 

Az első helyezett a Duna 1517 FKM csapat lett egy kecsegepörkölttel, míg a második helyezést érdemelték ki a Püspökpusztai Csukapörköltfőzők, harmadik helyre pedig a zsűri a bátaszéki Cikádor csapatát rangsorolta. 

A rendezvényen tiszteletét tette a térség országgyűlési képviselője Witzmann Mihály is, valamint Biró Norbert közgyűlési elnök és Szajcz Adrián a Somogy Vármegyei Közgyűlés alelnöke. 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában