Fotók

2023.05.28. 18:14

Desedai horgászmajálison görbült a bot és illatozott a bogrács

Amíg görbült a bot, addig készült az ebéd a desedai horgászmajálison vasárnap, ahol a legkisebbekre külön meglepetés is várt gyereknap alkalmából.

B.Z.

Fotó: Böcz Zoltán

Öt kategóriában félszáznál is többen ültek le a kaposfüredi szőlőhegy alatti partszakaszon horgászni a Kaposvári Sporthorgász Egyesület versenyén. A legnépszerűbb  a családi kategória volt, itt 12 csapat 24 horgásza fogott pecabotot. 

Rákóczi Dóra párjával, Takács Balázzsal indult a versenyen, végül kilenc kilós összfogással a második helyen végeztek. – Harmadik alkalommal neveztünk idén, már kétszer is sikerült a dobogó második fokára állni – mesélte a versenyt lezáró dudaszó után Dóra.

Az úszós kategóriát 11,7 kilóval Antyipenkó Bálint nyerte. A fiatalember elárulta, hogy harminc méteres távolságban próbálkozott fix és csúszós szerelékkel is. – Az Egyéni Országos Bajnokság középdöntőjére készülök, így jól jött a gyakorlás, jó lenne majd bejutni az országos döntőbe is – mesélte a desedai győztes. 
A verseny legnagyobb halát, egy kilenc kilós pontyot Balogh Zoltán akasztotta, míg a versenyzők összesen 187 kiló halat szákoltak meg.

Kozári Miklós, a Kaposvári Sporthorgász Egyesület elnöke kiemelte: minden évben egyre több fiatal jelentkezik erre a versenyre, melyet már hetedik alkalommal rendeztek meg. – Népszerűek a desedai ifjúsági horgásztáborok, melyre Pestről is van visszatérő pecás, és megnőtt a fiatal horgászok száma az egyesületnél is – árulta el Kozári Miklós.

Ultibajnokságot is szervezett Kurucz János a Desedánál.

A rendezvényen gyereknap alkalmából a legkisebbeknek ingyenes jégkásával kedveskedtek a szervezők, de amíg a pecások halat fárasztottak, addig a főzőverseny csapatai elkészítették az ebédet is.

Készült hagyományos gulyásleves csülökkel, zöldséges ragu gombával, valamint vörösboros gombás sertéspörkölt is. A zsűrit végül a Gyertyános Horgász Egyesület csapatának főztje nyűgözte le, így a szegfűborsos, sörös csülök raguval és szalvétagombóccal érdemelte ki az első díjat a St. Hubertus főzőversenyen.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában