Gazdasági szereplők

2023.05.31. 19:47

Ezt várták a vállalkozók, újra nyílt a Szalon

2019 novembere óta szünetelt a Somogyi Hírlap Vállalkozói Szalonja, amely a vármegye legjelentősebb gazdasági szereplőit ülteti egy asztal mellé.

Kovács Gábor László

Fotó: Lang Róbert

Szerdán este újranyílt a szalon, ahol az első vendég Kovács Árpád, egyetemi tanár, a Költségvetési Tanács elnöke volt, aki a világ-és a magyar gazdaság, valamint az államháztartás pozícióiról és kilátásairól tartott előadást. Tartjuk magunkat, az idei és a jövő év rendben lesz! – mondta az új költségvetésről, amelyet Varga Mihály pénzügyminiszter a napokban nyújtott be. A szokásosnál nagyobb inflációs és jelentős növekedési kockázatokat látnak, sokba kerül a forint, a nemzeti valutánk védelme, de a kormány tartani tudja a jóléti programokat, és a takarékosságot magán kezdte. 

Szerencsés körülmények között a jövő évi 4 százalékos gazdasági növekedés az idei 1,5 százalékos után tartható, de az átlagosnál nagyobb veszélyek és bizonytalanságok közepette. A Vállalkozói Szalonról és Kovács Árpád előadásáról hamarosan részletes tudósítással jelentkezik a Somogyi Hírlap és a Sonline.hu

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában