Gyalázat

2023.06.06. 06:40

Gyurcsányékat hidegen hagyja a trianoni évforduló

A DK elnöke és felesége egész egyszerűen nem foglalkoztak június 4-ével, helyette Gyurcsány Ferencet ünnepelték – írja a Magyar Nemzet. A lapnak a XXI. Század Intézet elemzője arról beszélt, hogy a teljes baloldal nem tud mit kezdeni Trianon emlékezetével.

MW

Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció (DK) elnöke és felesége, Dobrev Klára 2019. október 13-án

Forrás: MTI

Fotó: Szigetváry Zsolt

– A rendszerváltoztatás óta sem kiköpni, sem pedig lenyelni nem tudja a trianoni traumát, és ezzel együtt nem tud mit kezdeni a nemzeti összetartozás igényével a balliberális oldal. Pedig lett volna rá bőven alkalom, hogy megváltoztassák a szocializmusból itt ragadt nemzeti közöny politikájának mentalitását – fogalmazott Nagy Ervin, a XXI. Század Intézet elemzője a trianoni évforduló után. 

Felidézte, hogy a baloldal előbb a kettős állampolgárság, majd a nemzeti összetartozás napja ellen kampányolt. Felhívta a figyelmet, hogy jelenleg a teljes baloldal azon az állásponton van, hogy el kellene venni a szavazati jogot a határon túli magyaroktól, ami pedig alkalmas arra, hogy szélesítse a megosztottságot. 

Olyannyira így van, hogy a szavazati jog elleni kampány része a határon túli magyarok ellen való hergelés

– ismertette.

A baloldalon vegyes képet mutattak a megemlékezések a nemzeti összetartozás napján – számol be róla a Magyar Nemzet. A Demokratikus Koalíció részéről szokás szerint nem érkezett semmilyen közlemény vagy megszólalás.

Ehelyett a baloldal legerősebb pártja Gyurcsány Ferencet ünnepelte, miután a pártelnök június 4-én töltötte be a 62. életévét.

Emellett Dobrev Klára Ausztriában tartott árvadászatot, összehasonlítva néhány, általa kiragadott termék hazai és ottani árát. Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere Baranyi Krisztinával, a IX. kerület vezetőjével közösen indított jótékonysági árverést és adománygyűjtő akciót a kárpátaljai Beregszász megsegítésére. 

A Jobbik elnöke, Gyöngyösi Márton bejegyzésben emlékezett meg a békediktátumról, egyben kihasználta a lehetőséget, hogy a hazai kormánypártokat és a határon túli magyar pártokat bírálja. Jakab Péter, a Jobbik korábbi elnöke aktuálpolitikával átszőtt bejegyzésében úgy fogalmazott, hogy június 4-én nem a múltat kell siratni.

A teljes cikk IDE kattintva érhető el.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában