Elbúcsúzott

2023.06.06. 20:00

Elbúcsúzott Kaposvártól Szabó Nikolett

Megható módon búcsúzott társulatától Szabó Nikolett, aki júliustól az ország másik felében folytatja tovább színészi pályafutását.

Turbéki Bernadett

Új utakra viszi az élet

Fotó: Lang R.

Hétfőn lépett fel utoljára a Csiky Gergely Színház nagyszínpadán társulati tagként Szabó Nikolett. A fiatal színésznő öt évig játszott a kaposvári teátrumban. Pályája kezdetén bőségesen ellátták feladatokkal, a legkülönfélébb szerepekben láthatta a kaposvári közönség. 

– Jövőre még találkozhat velem a közönség a Csiky Gergely Színházban, de július 19-től már Nyíregyházán próbálok Molnár Ferenc: Delila című darabjában, amelyet Mohácsi János rendezett, mondta a fiatal tehetség megkeresésünkre. Horváth Illés, a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház művészeti igazgatója hívott a társulatba. Hat bemutatóm lesz. Nehéz szívvel hagyom itt a kaposvári barátaimat és a közönséget, akik tavaly az év színésznője díjjal jutalmaztak – foglalta össze Szabó Nikolett. 

A színművész egyik kedvenc előadása a Meggyeskert volt a Csikyben, valamint a Siess élni! című monodrámán is élvezettel dolgozott, árulta el. Szabó Nikolettet a hétfő esti Meseautó című előadás után búcsúztatták el a nagyközönség előtt, amelyről videó is készült. Ez a Csiky Gergely Színház közösségi oldalára került fel kedden, amelyből kiderült Nikolettet szívébe zárta a közönség az itt töltött évek során. A posztban a színház csodálatosan ragyogó csillagaként említik a népszerű színésznőt. A közönség vastapssal búcsúztatta Szabó Nikolettet, aki szemmel láthatóan meghatódott a publikum szeretetén. Háromszor is visszatapsolták a Meseautó szereplőit az előadás végén. 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában