Elmaradt a csoda: vereséggel búcsúzott a másodosztálytól a MÁV FC

Nagy menetelésbe, sőt, még inkább menekülésbe kezdett a MÁV a bajnokság végén, hiszen az előző hat mérkőzésén 13 pontot szerzett az együttes. Ennek ellenére a 18. helyről várhatta az utolsó fordulót, ráadásul úgy alakult a helyzet, hogy a kék-fehérek csak győzelem érhetett bennmaradást, de emellett még szükségük volt a Békéscsaba vagy a Csákvár botlására is, máskülönben biztos volt, hogy búcsúzni kényszerülnek az NB II.-től.

Bár a Tisza-partiak számára számított ez a meccs élet-halál harcnak, mégis a Haladás kezdte jobban a találkozót, két távoli lövéssel gyorsan próbára tették Hegedűs Lajost. Aztán a hazaiak percei következtek, de kimaradtak a helyzeteik, a másik oldalon pedig tizenegyeshez jutott a szombathelyi csapat, amit Lencse László higgadtan értékesített (0–1). Csupán két percig örülhettek a vendégek, gyorsan jött az egyenlítés Szabó Alex révén (1–1), majd nem sokra rá egy szolnoki ziccer maradt ki, a félidő végén pedig a lécet találta el Busa Bence, igaz, a kapus védése is kellett hozzá.

A szünet után fenntartotta a nyomást a szolnoki gárda, jöttek is a lehetőségek, majd pedig Karakó Ferenc a hazaiaknak is befújt egy büntetőt, de Sipos Zoltán gyenge lövését kivédte Verpecz István. A folytatásban is kimaradtak a kék-fehérek helyzetei, ami megbosszulta magát, szinte a semmiből újra vezetést szerzett a szombathelyi csapat a csereként beállt Tóth-Gábor Kristóf góljával (1–2). A hajrára hitehagyottá vált a MÁV FC, s bár a játékosok mentek előre, nem volt már bennük átütő erő, érezték, elment a hajó.

Mivel a másik két fontos mérkőzés sem alakult jól a Szolnok számára, miután a Békéscsaba és a Csákvár is megnyerte a maga összecsapását, nem ezen a meccsen múlt a bennmaradás, de a vereség miatt mégis rosszabb szájízzel hagyhatták el a pályát a Tisza-parti játékosok. S nagy kérdés, mikor lesz visszaút, hiszen a harmadosztályból koránt sem egyszerű feljutni, bár három éve már sikerült.

SZOLNOKI MÁV FC–SZOMBATHELYI HALADÁS 1–2 (1–1)

Szolnok, Tiszaligeti Stadion, 1600 néző. Vezeti: Karakó Ferenc (Márkus Tamás, Berényi Ákos)

SZOLNOK: Hegedüs L. – Szabó A., Szekszárdi, Tóth B., Gohér – Tisza K. (Csörgő, 80.), Kónya M. (Kovács O., a szünetben) – Kurdics (Lakatos I., 68.), Sipos Z. (Rokszin, 80.), Tömösvári (Tóth L., a szünetben) – Busa. Vezetőedző: Romanek János

HALADÁS: Verpecz – Kállai (Csillus, 54.), Csató M., Németh Milán, Bosnjak – Kiss B., Holdampf, Tóth Máté (Simut, 73.), Doktorics (Horváth H., 90+1.) – Lencse (Tóth-Gábor, 73.), Horváth R. (Devecseri, 90+1.). Vezetőedző: Németh Szabolcs

Gólszerzők: Szabó A. (23.), ill. Lencse (21. – 11-esből), Tóth-Gábor (78.)

Mesterszemmel:

Romanek János: – Az elején ránk erőltette az akaratát a Haladás, majd a gólváltás után kihagytuk a helyzeteket. A második félidőben sem éreztem, hogy gól tudnánk kapni, de amelyik csapat tizenegyesből sem tud betalálni, az nem érdemli meg, hogy nyerjen. Nagyon szomorú vagyok, hogy kikaptunk, és bár úgy alakult a többi mérkőzés, hogy nem ezen múlt, de mégis győzelemmel szerettünk volna búcsúzni.

Németh Szabolcs: – Jól kezdtünk, az első negyedórában az történt a pályán, amit elterveztünk, majd a vezetést is megszereztük. Egy buta hiba után azonban egyenlítettek a hazaiak, ami fel is hozta őket, és Verpecz István védéseire is szükség volt ahhoz, hogy ne kerüljünk hátrányba. Nyertünk, de olyan ez a győzelmünk, mint az egész szezonunk – nyögvenyelős.