Fejlesztés

2022.07.02. 06:55

A szolnoki léphetne a ferencvárosi pályaudvar helyébe

A helyi fejlesztések összértéke mintegy 70 milliárd forint lenne.

Hartai Gergely

A vasútigép-gyártás régóta meghatározza a város életét

Fotó: Mészáros János

A közelmúltban jelentette be a hazai vasúttársaság, hogy a V0 teherforgalmi vasútvonal fejlesztése a HUNGRAIL Magyar Vasúti Egyesület irányításával valósul meg. A kivitelezés elindításához szükséges előkészítési munkálatok már megkezdődtek. Április közepén választották ki az új vasútvonal Szolnok–Kecskemét–Székesfehérvár–Győr közötti nyomvonalsávját. A sáv vizsgálatát követően, a beruházással kapcsolatos minden szempontot figyelembe véve jelölik majd ki a konkrét nyomvonalat. Emellett kiemelten kezelik a lakott területek és a természeti értékek védelmét.

A MÁV arról is beszámolt, hogy a V0 teherforgalmi vasútvonal Záhonytól Hegyeshalomig teremt versenyképes vasúti teherszállítási kapcsolatot a túlzsúfolt budapesti és agglomerációs hálózat elkerülésével. Tervezetten kétvágányú, 22,5 tonna tengelyterhelésű, villamosított, legalább 740 méter hosszú tehervonatok akadálymentes közlekedését biztosító és 120 km/h sebességre alkalmas pálya épül majd, részben új nyomvonalon, részben a meglévő vonalakat használva. A tervezett összeköttetés létrehozásához a Dunán új vasúti híd építésére is szükség lesz, azonban más vasútvonalakkal nem lehet szintbeli keresztezés.

A napokban a VOKE Csomóponti Művelődési Központ fórumán hallhattak részleteket az érdeklődők az új szakasz szolnoki vonatkozásairól. Szalay Ferenc polgármester beszédében kiemelte, a tervek szerint a megyeszékhely a ferencvárosi pályaudvar helyére lépne, mint rendezőpályaudvar.

Ez nyilvánvalóan egy sokéves program eredménye lenne. Az első MÁV-beruházás a vasútállomásnál a posta mögött, a Liget úton lévő területen egy 200 autót befogadó parkoló kialakítása lesz. A V0-hoz kapcsolódó helyi fejlesztések összértéke mintegy 70 milliárd forintot jelent 

– mutatott rá a városvezető.

Szalay Ferenc szerint a projekt a település hosszú távú jövőjét is nagyban befolyásolhatja. A vasút ugyanis 1847 óta elválaszthatatlan része a megyeszékhely történelmének, ma Magyarországon pedig kizárólag Szolnokon gyártanak vasúti kocsikat. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában