Galériával

2022.09.25. 15:25

Szüreti felvonulás: együtt mulatott Jászfelsőszentgyörgy apraja-nagyja

Lovas kocsik, csikósok, hintók, táncosok és zenészek vonultak fel a falu utcáin.

Illés Anita

Fotó: Pesti József

Generációról generációra száll a tradíció Jászfelsőszentgyörgyön, ahol szombaton délután immár huszonhetedik alkalommal rendezték meg a hagyományőrző szüreti felvonulást és bált. 

A kisbíró, Oláh Dávid dobolása törte meg a falu csendjét, felvonulásra és mulatságba hívta a József Attila Közösségi Színtér előtt gyülekező népet. A település apraja-nagyja és a környékből érkezők idén is örömmel mozdultak meg a hívó szóra. Lovas kocsik, csikósok, hintók, táncosok és zenészek vonultak fel a falu utcáin. A népes menetet a lovasok, valamint a bíró és bíróné szerepét játszó Horti Bálint és Takács Fanni hintója vezette. 

Zengett a muzsika, szállt az ének, a kosarakból előkerült a hangulatfokozó jászsági pálinka és természetesen borból sem volt hiány. 

A hagyományőrzők a település egy-egy pontján táncbemutatót tartottak, az össztáncba pedig bárki bekapcsolódhatott. A táncokat Kirják György oktatta. 

Az eseményen megemlékeztek az idén elhunyt Molnár József táncpedagógusról, aki évtizedekig tanította a fiatalokat. A régi szokásokat a bíró, bíróné, csőszök, csőszlányok és csendőrök alakjait megjelenítő hagyományőrzők elevenítették fel. A felvonulás után a művelődési ház udvarán szüreti bállal folytatódott az őszköszöntő rendezvény.  

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában