Rablás

2022.09.30. 14:08

„Állj meg, tesó, mondok valamit!” – majd késsel fenyegette ismerősét egy ladányi férfi

Elrendelték az elkövető letartóztatását.

Szoljon.hu

Fotó: police.hu

A Jászberényi Járási Ügyészség felfegyverkezve elkövetett rablás bűntette miatt indítványozta annak a 25 éves jászladányi férfinek a letartóztatását, aki Jászladányon, az utcán, késsel fenyegetve vette el egy ismerősétől a kerékpárját – tájékoztatta hírportálunkat a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Főügyészség.

A rendelkezésre álló adatok szerint a 25 éves férfi szeptember 26. napján 21 óra körül, Jászladányon, az utcán összetalálkozott egy arra járó, kerékpárral közlekedő férfi ismerősével, akit „Állj meg tesó, mondok valamit!” felszólítással megállított, majd arra kérte, hogy szálljon le a kerékpárról. Mivel a férfi ismerőse ezt nem tette meg, a gyanúsított a ruhájából elővett egy 10 centiméteres pengehosszúságú kést, azt az ismerőse nyakához tartotta, és felszólította, hogy a kerékpárját adja oda neki, különben elvágja a nyakát.

A fenyegetés hatására a másik férfi a kerékpárt odaadta a gyanúsítottnak, majd elszaladt. A gyanúsított ekkor elkezdte üldözni, aztán ezzel felhagyva az ismerőse kerékpárjával a helyszínről távozott.

A járási ügyészség indítványa szerint a bűncselekmény miatt kiszabható büntetésre figyelemmel (5-10 évig terjedő szabadságvesztés) a már büntetett férfi esetében fennáll a szökés és elrejtőzés veszélye, valamint az ügyészség hivatkozott arra is, hogy a gyanúsított szabadlábon hagyása esetén a nyomozás jelenlegi szakaszában a bizonyítást is megnehezítené.

A nyomozási bíró szeptember 29-én az ügyészség indítványa alapján a férfi letartóztatását elrendelte. A bíróság végzésével szemben a gyanúsított fellebbezett, így az ügyben a Szolnoki Törvényszék hoz majd végleges döntést, a férfi védője az ülésen nem volt jelen.

Fotó: police.hu
 

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában