Labdarúgás

2023.03.24. 16:00

Egy egész ország láthatta, ahogy Szoboszlai Dominik a besenyszögi diákoknak adta a mezét – videóval

A Magyarország–Észtország felkészülési mérkőzésre térségünk több utánpótlás egyesülete is kilátogatott. A meccs hatalmas élményt nyújtott a gyerekek és kísérőik számára, de talán a besenyszögiek örülhettek a legjobban a nap végén, ugyanis Szoboszlai Dominik, válogattunk csapatkapitánya a lefújást követően nekik adta a találkozón viselt mezét.

Kovács Levente

Nagy volt az öröm a besenyszögi gyerekek körében a mérkőzés után, hiszen nemcsak élményekkel, hanem egy ereklyével is gazdagodtak

Fotó: Beküldött fotó

A klub ifjú labdarúgói, és a Chiovini Ferenc Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola diákjai az összecsapást megelőző napokban már óriási futball-lázban égtek, az egyik foglalkozáson egy „Szoboszlai add nekünk a mezed!" feliratú transzparenst készítettek, melyet büszkén körbemutattak az iskola udvarán. Mint utólag kiderült, a táblának nemcsak az iskolában, hanem a meccsen is nagy sikere lett, hiszen az RB Leipzig 22 éves magyar sztárja is felfigyelt rá, a mérkőzést követően pedig odament a besenyszögiekhez és odaadta nekik a mérkőzésen viselt mezét, ezzel életre szóló élményt okozva a gyerekeknek. 

A fiatalok már a magyar válogatott meccsét megelőző napokban is büszkén mutatták transzparensüket az iskolában
Fotós: Beküldött fotó

Az ereklye a Besenyszögi SE klubépületében kap majd helyet, mely motivációt és örök emléket nyújt a helyi sportolóknak.

A szögiek összesen hatvanan – ötven gyerek és tíz kísérő – utaztak Budapestre, a Puskás Ferenc Stadionba, ahol megtekinthették nemzeti együttesünk első meccsét az évben, melyen végül a mieink 1–0-ra nyertek az észtek ellen.

Tudni érdemes, hogy az MLSZ az olyan mérkőzéseken, ahol várhatóan nem lesz telt ház, lehetőséget nyújt az ország összes utánpótláscsapatának, hogy megtekinthessék élőben az adott találkozót. A csütörtöki összecsapásra térségünkből többek közt ott volt a már említett Besenyszög mellett a Lurkó Focimánia, a Tehetség SE, a Jászárokszállás és a Tiszaföldvár fiataljai is, akiknek szintén örök emléket nyújt, hogy élőben megtekinthették hazánk válogatottját.

@m4sportofficial A tárgyalás, ami egy Szoboszlai-mezért megy. 😂🇭🇺 #m4sport #foci #magyarvalogatott #magyar #szoboszlai ♬ eredeti hang - M4 Sport

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában