Bűnügy

2023.05.30. 13:30

A gyanú szerint egy férfi nem tudott elszakadni egy szajoli iparteleptől, kétszer is lopott onnan

A két bűncselekménnyel összesen másfél milliós kárt okozott.

Mészáros Géza

A megrongált kamera

Forrás: Police.hu

A megalapozott gyanú szerint egy bűncselekmény feltételezett elkövetője két alkalommal is járt egy szajoli ipartelepen, ahol másfél millió forintot meghaladó lopási kárt okozott – adta hírül a Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság.

Ismeretlen tettes április 21-én 15 óra és április 22-én 11 óra között bement egy szajoli ipartelep három helyiségébe, majd onnan három fűkaszát, egy önjáró-, illetve egy benzinmotoros fűnyírót és négy nyári gumiabroncsot vitt el. Cselekményével több százezer forintos lopási és rongálási kárt okozott.

Mindezek után az illető május 21-én éjszaka ismét a szajoli ipartelepre lopózott be. Ekkor kötegelt rézkábeleket tulajdonított el és megrongált egy biztonsági kamerát is. Az ismeretlen ezzel a bűncselekményével több mint egymillió forintos kárt okozott.

Több százezer forintos kárt okozott
Forrás: Police.hu

A Szolnoki Rendőrkapitányság nyomozói adatot gyűjtöttek, kamerafelvételt elemeztek, és tanúkat hallgattak ki. A nyomozási cselekmények értékelését követően a rendőrök figyelme egy mezőtúri férfira irányult, akit május 29-én előállítottak a rendőrkapitányságra.

A nyomozók a feltételezett elkövetőt lopás bűntett elkövetése miatt gyanúsítottként hallgatták ki. A 39 éves férfi tagadta a terhére rótt cselekmény elkövetését. A nyomozó hatóság az illető őrizetbe vételéről határozott és előterjesztést tett letartóztatása indítványozására. 


 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában