Szolnok

2023.06.02. 11:30

Számos Vargás diák elismerésben részesülhetett

Jól teljesítettek a Varga Katalin Gimnázium tanulói, sokakat díjaztak a POK ünnepségén.

Köllő Judit

Forrás: Illusztráció

Fotó: Shutterstock.com

A Szolnoki Pedagógiai Oktatási Központ vagyis POK által szervezett, tanulmányi és művészeti versenyek díjátadó ünnepségén számos Vargás diák elismerésben részesülhetett.

Az eseményen többek között díjat érdemelt a kilencedikes korosztályban Nagy Márton, aki II. helyezést ért el a Várhelyi Ferenc matematikaversenyen, valamint Dobozi Áron, aki III. helyezett lett a Bacsó Nándor földrajzversenyen. 

A tizedik évfolyamban jutalomban részesült  Guth Ferenc, aki I. helyezést ért el a Bacsó Nándor földrajzversenyen, Földi Albert,  aki I. helyezést ért el a Holló András fizikaversenyen, és Nagy Attila Levente, aki bronzéremmel gazdagodhatott ugyanezen a megmérettetésen. 

Harmadik helyen szerepelt továbbá Kassai Emese, aki az egyik irodalomversenyenen jeleskedett, Legeza Roland pedig II. helyezést ért el a Várhelyi Ferenc matematika versenyen. A tizenkettedikesek közül a Várhelyi Ferenc matematika versenyen Boros Janka II.,  Sági Adrienn és Tóth Gréta III. helyezést ért el. 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában