Horror

2022.05.18. 12:25

Kislánya szeme láttára kaszabolta halálra párját Nagyaron - megvan az ítélet

Élettársa támadt Klárára, kilencvenkétszer szúrta meg a nőt – a szobában ott volt a közös gyermekük is.

– A lányom volt az életem, ne tudja meg senki, milyen fájdalom, hogy nincs többé. Neki kellene járnia az én síromhoz ahelyett, hogy én megyek hozzá mindennap a temetőbe – zokogta szívszaggatóan, levegő után kapkodva a Nyíregyházi Törvényszéken a szerdai ítélethirdetés után Kozák Csabáné, akinek egyetlen lányát, Klárikát közel egy évvel ezelőtt brutális kegyetlenséggel ölte meg élettársa, B. Zoltán.

Forrás: Dodó Ferenc

Maga felé fordította a kést


– A pár közös élete szépnek indult, egy ideig idillikus volt, olyannyira, hogy 2006-ban megszületett közös kislányuk, Boglárka. Ahogy azonban telt az idő, Klára és Zoltán viszonya megromlott, ezért a fiatal nő új kapcsolatot keresett, ami a férfiből féltékenységet váltott ki. Rendszeresen zaklatta, bántalmazta emiatt gyermeke anyját. Azon a végzetes hajnalon, 2021. május 31-én egy óra körül ért haza nagyari otthonukba, ahol a kopogására Klára ajtót nyitott, amit a vádlott aztán rárúgott. Belépett a házba, ütni kezdte a nőt, mire az a szobába menekült. B. Zoltán követte őt, és a nála lévő tapétavágóval többször megszúrta, megvágta élettársa testét – ismertette dr. Bartha Andrea. A bíró kifejtette: az akkor még kiskorú lányuk kétségbeesve hívta fel nagyszüleit, majd kiment a konyhába, ahonnan egy 19 centiméter pengehosszúságú késsel tért vissza a szobába, hogy segítsen anyjának. Amikor B. Zoltán meglátta a lányát, kikapta a kezéből a kést megsebesítve két ujját, majd megütötte a gyermeket, aki emiatt elesett és felhorzsolta az arcát. A férfi ismét a már földön fekvő élettársa fölé hajolt, és számolatlanul döfött. Klára összesen kilencvenkét metszett, szúrt és karcolásos sérülést szenvedett el, ami végül a halálához vezetett. Boglárka az ablakon át menekült ki a házból.


– Időközben megérkezett a segítség, ám Klára édesapja, Csaba a szobában már csak élettelen lányát találta, aki mellett még mindig ott térdelt a vádlott és döfködte a mozdulatlan testet, majd megfordította a kést és többször hasba szúrta magát is. Az idősebb férfi rákiáltott B. Zoltánra, aki erre felállt, odament a döbbenettől kővé vált apósához, és „Takarodj te is!” felkiáltással kétszer a feje felé csapott a pengével, megsebesítve annak homlokát. A vágások erősen véreztek, így a sértett kiszaladt a nappaliból, berántotta az ajtót, ő kintről tartotta, míg támadója bentről rángatta a kilincset. A család másik két tagja betörte a bejárati ajtót egy csákánnyal, így az idős férfi ki tudott menekülni a házból. Ekkor érkezett meg a rendőrség és vette őrizetbe a vádlottat – részletezte az ítélet indoklásában dr. Bartha Andrea. Amíg a bíró beszélt, Klárika édesanyja folyamatosan sírt, a távmeghallgatással a tárgyalóterembe kapcsolt B. Zoltán azonban szenvtelenül hallgatta a súlyos mondatokat, arca semmiféle érzelmet nem tükrözött. Akkor sem, amikor elhangzott: volt élettársa a súlyos sérülések és vérveszteség miatt halt meg, előtte pedig kegyetlen fájdalmai voltak.
 

Féltékenységében ölt


A férfi az elmúlt egy évben többször módosított a vallomásán. A végső változat szerint – a család elmondásával ellentétben – csaknem ideálisnak írta le kapcsolatát Klárikával, akivel nagyon szerették egymást, s bár rájött, hogy a nő többször megcsalta, mindig megbocsátott neki. A történtek előtt néhány hónappal tudta, hogy élettársának van valakije, mert szerinte nem figyelt oda rájuk eléggé, emiatt ő a munkába temetkezett. Vallomása szerint, mivel gyanította, hogy a nő aznap is a barátjával van, éjfélig motorozott, majd a nagyari házhoz ment, ahová volt párja beengedte. Veszekedni kezdtek, amiért lányuk a nagyszülőktől kért segítséget, közben kétszer megütötte Klárikát, aki elővett egy kést és többször hasba szúrta a férfit – erre válaszul kapta elő a sniccert és vagdosta össze vele a nőt. Innentől azonban semmire nem emlékszik, arra sem, hogy rajtuk kívül voltak ott mások is, csak a kórházban tért magához. Azt nem vitatta, hogy párján mind a kilencvenkét külsérelmi nyomot maga okozta, de azzal védekezett, hogy nem volt tudatában annak, amit tesz. A nyomozás során azonban fény derült arra, mi történt valójában azon a szörnyű éjszakán.


B. Zoltán jogerős ítélet esetén leghamarabb 27 év múlva, 62 esztendős korában szabadulhat a börtönből. 

CsA

 

 


 

Címkék#Nagyar

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában