Gyüre

2022.09.28. 11:24

Élet-halál között lebeg a gyürei kislány, az iskolában vizsgálat indult

A 11 éves gyermek állapota továbbra is válságos, gyűjtést indítottak a család megsegítésére.

Illusztráció: Shutterstock

Tovább tart a küzdelem annak a 11 éves kislánynak az életéért, aki még vasárnap lépett vonat elé Gyürén. Mint arról helyszíni információink alapján korábban beszámoltunk, vasárnap kora délután a Záhony felől érkező vonat elgázolta a 11 esztendős gyermeket, akit súlyos sérülésekkel mentőhelikopter szállított kórházba.  

A vezető a dudálás és vészfékezés ellenére sem tudta elkerülni a balesetet, melynek következtében a gyermek koponyája súlyosan roncsolódott és a bokája szilánkosra tört. Szerkesztőségünk úgy értesült, hogy a kislány állapota továbbra is válságos, a nagymamája folyamatosan ott van a kórházban.

A nagyapa szerint bántalmazták

Az eset után rögtön mindenki az okokat kereste. A faluban gyorsan beszédtéma lett, hogy a kedves, tisztelettudó kislány tettének hátterében az állhat, hogy az iskolában néhány társa zaklatta. Később a gyereket nevelő nagyapa egy országos napilapnak már határozottan állította: bántalmazták az unokáját a diáktársak.

Akit Gyürén megkérdeztünk, mindenki azt mondta, a nagyszülők szeretetben gondozták a rájuk bízott unokákat, és tőlük telhetően igyekeztek mindent megadni neki, hogy nyugodt körülmények között éljenek, tanuljanak. Néhányan úgy tudják, az édesanya el akarta vinni őket, de végül maradtak a nagyszülőknél.  

A nagyapa állítása szerint az iskolában jelezte, hogy bántják az unokáját, ám semmi nem történt. Közvetlenül az eset után szerkesztőségünk is megkereste a helyi általános iskolát, de akkor azzal utasítottak el minket, hogy nem iskolaidőben történt a baleset, ezért nem nyilatkoznak. Azóta nagy nyilvánosság előtt súlyos vádakat fogalmazott meg egy közvetlen hozzátartozó. 

Kivizsgálják az ügyet és gyűjtenek

Újra megkerestük az intézményt, ahonnan az alábbi választ kaptuk: – Belső vizsgálatot indítottunk az ügyben, amelyben természetesen azt is szeretnénk kideríteni, hogy valósak-e az iskolában a kislányt ért zaklatásról, bántalmazásról szóló híresztelések – mondta megkeresésünkre Iványi Tamás, a gyürei tanintézmény fenntartója, a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség helyi képviselője, s hozzátette: ismeretei szerint a nagyapa ilyen ügyben nem járt az iskolában.

– Sok nehézségen átment, nehéz körülmények között él a család, de a nagyszülők vállalták az unokáik nevelését. Ezért gyűjtést indítottunk a megsegítésükre, megszervezzük, hogy iskolapszichológus foglalkozzon az osztálytársakkal, ebben a Vásárosnaményi Nevelési Tanácsadó gyermekpszichológusa segít nekünk – tudatta Iványi Tamás.

A rendőrség is vizsgálja az eset körülményeit, amely választ adhat arra, hogy baleset történt, vagy valóban öngyilkos szándékkal lépett a vonat elé a kislány. S mint kiderült, az is bánthatta a gyereket, hogy az édesanyja a testvéreihez hasonlóan őt is el akarta vinni a faluból, onnan, ahol mindig is szeretett a nagyszüleivel élni. 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában