Kelet-retró

2023.02.02. 16:00

Izzó vasat döfött tanulója hasába a nábrádi kovács

Nincs elfogadható magyarázat a rendkívüli leletre Komlódtótfaluban, családirtással fenyegetőzött a nagyhalászi zsaroló. Felidézzük, miről írt a Kelet-Magyarország évtizedekkel ezelőtt ezen a napon.

Illusztráció: Shutterstock

1963. február 2., szombat

Izzó vasat döfött tanulója hasába a nábrádi kovács

P. J. 1961 júniusában lépett először a nábrádi tsz. kovácsműhelyébe. Még nagyon fiatal volt és gyengébb testi felépítésű. Mestere több ízben tett burkolt célzásokat a tanulónál, hogy jobban teszi, ha átmegy másik pályára, mert itt nem sok jövőt jósol neki. B. Z. egyáltalán nem volt megelégedve a fiú munkájával, két ízben haza is zavarta. A szülők ilyenkor szóltak az elnöknek, és az mindig visszavetette. 

1962. november 15-én B. Z. a termelőszövetkezet irodájában volt, ezalatt P. J. hozzálátott egy istállóajtózár elkészítéséhez. A mester, amikor meglátta, ráförmedt, hogy miért ilyen kis kalapácsot használ a munkához, indulatosan kikapta kezéből az izzó vasat, rávert néhányat, utána a mellette álló tanulója hasába döfte. 

Az izzó vas mintegy 10 centiméter mélyen hatolt a hasüregbe, összeégette a szöveteket, megsértette a vesét is. A mentők életveszélyes állapotban szállították a fiút a mátészalkai kórházba, ahol azonnal megoperálták. A gyors orvosi beavatkozásnak köszönhető, hogy sikerült visszaadni az életnek. Gyógyulása így is több mint két hónapig tartott.

A lelkiismeretlen kovácsmester ügyében a napokban hirdetett ítéletet a megyei bíróság. Emberölési kísérlet büntette miatt 3 évi szabadságvesztésre ítélte. A vádlott és a védelem enyhítésért fellebbezett.

Újabb négy múzeumot szerveznek Szabolcsban

Nyíregyházán kívül jelenleg Nyírbátorban és Kisvárdán van már múzeum Szabolcs-Szatmár megyében. Az idén újabbak szervezését kezdik meg elsősorban olyan községekben, ahol a feltételeket már megteremtették, vagyis már sok értékes néprajzi, helytörténeti vagy régészeti anyagot gyűjtöttek össze. 

Ennek alapján kezdik meg a múzeum létesítésének előkészületeit Tiszavasváriban, Vásárosnaményban és Mátészalkán. A felújított vajai várkastélyban ugyancsak múzeumot rendeznek be.

1973. február 2., péntek

Miniantennák Nyíregyházáról

Az országban elsőnek a Nyíregyházi Gépi Elektromos Karbantartó Vállat jelentkezett a budapesti színes tévé és a 2-es csatorna vételére alkalmas szobaantennákkal. A kis szerkezetekből a múlt évben 50 ezer darabot gyártottak, az idén már 3000 darabot szállítottak a fővárosi nagykereskedelmi vállalat részére. 

A könnyű munkát igénylő antennagyártást betanított dolgozók végzik a GELKA alkatrészgyártó üzemében. 

 

1983. február 2., szerda

Új iskola Nyíregyházán

Kedden reggel először hívta a csengőszó a diákokat Nyíregyházán a 14-es számú, Virág utcai, 16 tantermes iskolába. Az első tanítási napon osztályfőnöki órákon ismerkedett egymással a 37 pedagógus és a 600 diák.

 

A legfelső szinten kezdik az építkezést

Megyénkben eddig még nem alkalmazott módszerrel épül az új szakszervezeti székház Nyíregyházán, a megyei művelődési központ szomszédságában. 

A négyszintes épület betonozását a tartó acélcsövek felállítása után a legfelső szinten kezdi meg a Szabolcs megyei Állami Építőipari Vállalat.

 

1993. február 2., kedd

Családirtással fenyegetőzött a nagyhalászi zsaroló

A rendőrség őrizetbe vette B. G. nagyhalászi lakost, aki zsarolással gyanúsítható. Január 29-én M. J. nagyhalászi lakos az ibrányi rendőrőrsnek bejelentette, hogy a garázsa kapujánál desszertesdobozt talált. Először arra gondolt, valaki tréfál. Miután a dobozt kinyitotta, látta, nem erről van szó. Ugyanis egy levélben az állt: amennyiben január 30-án 18 órakor a felesége egy fehér reklámszatyorban a leírt és lerajzolt területen nem helyez el egymillió forintot, a családját megölik, és a vagyontárgyaiban kárt tesznek. Az írója felhívta a figyelmet arra, ha a rendőrséget értesítik, a fenyegetést valóra váltják. 

- A bejelentés után az MRFK forrónyomos csoportja az ibrányi rendőrőrssel, valamint a bevetési alosztállyal közös akciót szervezett - tájékoztatott dr. Kovács Sándor, a megyei rendőr-főkapitányság bűnüldözési osztályának vezetője. - M.-né egy reklámtáskában a kért helyen preparált pénzköteget helyezett el, majd visszament az autójához, s várakozott. Természetesen a nyomozók és a rendőrök elfoglalták állásaikat. 

A figyelőszolgálatot teljesítők egyszer csak adták a jelzést, hogy a sötétben egy személy a táskát magához vette, s a szántáson át elindult. Az akcióban részt vevők ekkor parancsot kaptak az ismeretlen ember elfogására. 

B. G. a kihallgatáson elmondta, a cselekményét egy hete tervezte. Az anyagi helyzete megromlott, annál is inkább, mivel a vállalata nem tud számára munkát adni, s így fagyszabadságon van. Fiatal házas, egy gyerekük van. Lakást kívántak építeni, de az ahhoz szükséges anyagiakkal nem rendelkeznek. Ezért határozott úgy, hogy az általa jól ismert vállalkozónak fenyegető levelet ír, s tőle egymillió forintot követel. 

Az ügyben a vizsgálat tart.

1993. február 2., kedd

Nincs szakmailag elfogadható magyarázat a rendkívüli leletre Komlódtótfaluban

Az a szombat is úgy kezdődött, mint a magányos hétvégék jó ideje, özvegy Nagy Sándorné a kertben tüsténkedett. Egyszer csak szokatlan, kénes bűz csapta meg az orrát. Odanézett az ásott kúthoz, felemelte a fedelét és olyan gőz csapott fel, hogy az idős asszony hátratántorodott. Ez tán maga a pokol? - villant át az agyán. 

Szélnél sebesebben jutott el a hír minden házba, hogy Nagyné portáján valami nincs rendben. Tüzet rakott a kútban, szomszédasszony? - ugratták a kilincset egymásnak adó falubeliek. 

- A szomszédok átjöttek, szagolgatták, nézegették, több vödörrel húztunk fel. Egész veres lett a kezem, ahogy beledugtam. Gyorsan hoztunk egy hőmérőt, az 52 fokig mért, egy pillanat alatt felkúszott a higanyszál a maximumig. Egy termosszal bevittünk Csengerbe, ott 60 fokot mértek. Még két hét múlva is 14 fokos vizet mertünk a kútból. 

Milyen szép is lenne, ha messze földön híres gyógyfürdővel büszkélkedhetnének Komlódtótfaluban - kalandoztak el az itt élők gondolatai. A kecsegtető remények tettekre sarkallták az embereket. Felkeresték Csorvási Gábor polgármestert, és felkérték: járjon el a nem mindennapi ügyben. - Megkerestük Mátészalkán a Vízkutató Kft.-t, amelynek szakemberei Siket Vilmos geológus, ügyvezető igazgatóval az élen roppant lelkiismeretes munkát végeztek. Tudományos vizsgálódás céljából több mintát vettek.

A kft. műszaki ügyvezetője, Nauner Pál gépészmérnök foglalta össze az eddigi eredményeket. - A vizsgálat után hagyományos, ásott kútból származó víznek mondták a szakemberek a vízmintát. De a szokatlan jelenség felett nem lehet napirendre térni, ezért 50 méter mélyen kutató fúrást végzünk a napokban. Valószínűleg egy eltévedt ér tört utat magának. Mint a polgármester úrtól hallottuk: a román oldalon, Szamosdarán, légvonalban mintegy 15 kilométerre egykor meleg vizet találtak. 

- Csak összehasonlításul: legközelebb Hajdúszoboszlón, körülbelül 4-500 méter mélyről jön fel a termálvíz. Egyedül Hévízen leltünk már 80 méteres mélységben hőforrást egy fúrásnál. Matematikailag igen csekély a valószínűsége, hogy egy ásott kútban bukkanjunk termálvízre. 

- Megkérdeztük a hazai hévízkutatás szakértőjét, dr. Kolin Kálmánt, aki nem tartja lehetségesnek a csodát. De ha az 50 méteres kutatófúrás után a leghalványabb jelet tapasztaljuk, hogy a talajvíz vagy az alatta lévő réteg melegszik, tovább folytatjuk a munkát. Az elképzelhető, hogy a román oldalon még mozgásban van a talaj a hegyek közelében, de itt, az alföldi részeken, a Szatmári-síkságon a geológiai rétegeket nyugalom jellemzi. Szakmailag nincs egyelőre elfogadható magyarázat a rendkívüli leletre. 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában