Második csapás, avagy mi lesz Hévíz sorsa?

Tekinthetjük-e hazánk külföldiek által második leglátogatottabb települését, Hévíz városát az orosz–ukrán háború egyik gazdasági károsultjának? Közvetve és némi túlzással, igen. De Isten mentsen máris temetni a térséget, hiszen ameddig a világhírű tőzegtóban megcsillan az ólomezüst víztükör, addig, legalábbis a szorgos hévízieknek, lesz mit a tejbe aprítaniuk.

RiportFranka Tibor2022. 05. 12. csütörtök2022. 05. 12.

Kép: Hévíz heviz turizmus turista gyógyfürdő 2022.04.26 fotó: Németh András Péter / Szabad Föld, Fotó: Nemeth Andras Peter +36208281361

Második csapás, avagy mi lesz Hévíz sorsa?
Hévíz heviz turizmus turista gyógyfürdő 2022.04.26 fotó: Németh András Péter / Szabad Föld
Fotó: Nemeth Andras Peter +36208281361

Fehér, lila, vörös színű tulipán- és másféle virágágyások vigyázzállásban tűrik a május eleji, ferdén csapdosó hideg esőt a Szent András Gyógykórház meg a zenés Rózsakert vendéglő közötti téren. Üresen érkezik a motoros kisvonat, errefelé ilyen a helyi buszjárat, és némi várakozás után két utassal szédeleg tovább.

Az egymásba érő csárdák, ruha-, ajándék-, ékszer- és miegyéb boltok eladói vevők híján egymással beszélgetnek üzleteik előtt, a Tófürdő felé is csak ritkán szállingóznak úszógumis fürdeni vágyók. A kis városka mára nagy kérdőjellé változott: hol vannak az oroszok, hol vannak az ukránok?

Néhány hónapja még a másik nagy csapás, a Covid-járvány végét várták, akkor oroszokkal meg ukránokkal nem is volt bajuk, és tessék, most fellélegzés helyett jött az újabb pörölyütés, amikor az oroszok Hévíznek is odavágtak a nagy kalapáccsal. Erejét jellemző adat, hogy ebben az ország egyik legkisebb és leggazdagabb, alig 4700 lelkes városkájában eltöltött több mint 1 millió 233 ezer vendégéjszaka száma időarányosan máris a töredékére csappant. Eddig több volt ez a szám, mint például az 54 ezer lakosú Egerben vagy a 20 ezernél nagyobb Hajdúszoboszlón, esetleg Siófokon.

Hihetetlen, mint ahogyan az is, hogy egy ilyen kis közösség csicsás polgármesteri hivatala miért épült liftes mélygarázzsal, első emberének irodája pedig társalgós galériával. Megadják a módját a világ szeme előtti életnek, és meg is tehetik, hiszen csak az idegenforgalmiadó-bevételük évi 700 millió, ami több mint egy 10 ezer lelkes valódi város valamennyi bevétele együttesen. Persze ehhez kevés a világon párját ritkító tőzegtó mindenre is jó összetételű gyógyvize (14 betegséget sorol fel a prospektus), kell hozzá bátor, olykor tolakodó gerillamarketing is.

Az oroszok korábban évente 250 ezer vendégéjszakát töltöttek itt. Fotó: Németh András Péter

– A járvány alatt, de most a háború idején is menni kell a külföldi vendég után, meggyőzni, lerohanni, toborozni őket – mondja a helyi születésű polgármester, Papp Gábor, aki érettségi után édesanyját követve a Szent András Kórházban kezdte gyógymasszőrként, aztán beleállva a politikába és egészségtanári diplomát szerezve, 2010-től már a település 5 gyermekes, sikeres első embere.

– Igyekszem a külügyi és külföldi kapcsolatainkat vendégcsalogatásra is felhasználni, eddig például Kínában négyszer, Oroszországban negyvenszer jártam, de voltam a törököknél, a norvégoknál vagy Kazahsztánban is előadásokat, megbeszéléseket tartani, különböző cégekkel, politikusokkal, utazási irodákkal találkozni. A tárgyalásokat sikeres szerződések követték, különben most nem lennénk dobogósok.

A számok nyelvén ez annyit tesz, hogy amíg 2010 előtt 850 ezer éjszakát regisztráltak évente, addig Papp polgármestersége óta a járványt megelőző 2019-es utolsó „békeévben” már 1 millió 233 ezernél többet, melyből 250 ezer volt az orosz foglalás. A többit a magyaron kívül 50 ország turistái „hozták össze”. A covidos nyavalyát követően ismét veszélybe kerültek az iménti ígéretes bevétellel és megélhetéssel kecsegtető számok.

– Úgy jártunk, akár az a család, amelyiknek, hiába nem tehet róla, feleannyi pénzből kell megélnie az idén, mint tavaly – szemlélteti helyzetüket Papp polgármester. – Hasonló vesztes Balatonfüred és Zalakaros, ahol szintén csak a turizmusból élnek, más bevételük nincs. A Covid előtt a fejlesztésekkel együtt még 6,2 milliárd volt Hévíz éves költségvetése, benne egy sikeres ingatlanértékesítésből származó 1,5 milliárdos tartalékkal, aztán néhány hónap alatt mindent elvitt a járvány, most pedig a háború.

Elsőnek vitte a 700 milliós idegenforgalmi bevételt és az évente velejáró egyező nagyságú állami támogatást, valamint félmilliárdnyi iparűzésit, hiszen több mint ezer hévízi vállalkozó maradt hónapokon át bevétel nélkül. Akkor az első ember és fiatal helyettese, Kepli József kénytelenek voltak ceruza után nyúlni, és akár a kertész, metszőollóval visszavágni a drága és gyakori rendezvényeket, a nagy bulikat és kiállításokat, a beígért, olykor megkezdett fejlesztéseket, végül pedig még 50 dolgozóval is csökkentették az addig 350 fős létszámot. Félmilliárdot fogtak rajta, nehéz idők voltak.

Sok a látnivaló. Odafigyelnek a részletekre. Fotó: Németh András Péter

– Csapás csapás hátán, nekünk ezt dobta a gép – summázza egyáltalán nem szomorú ábrázattal az alpolgármester, mert szerinte igenis van kiút, különben minek udvarolnák körbe a fél világot.

– Az első, csaknem 40 százalékos kiesést az orosz piacról a 2014-ben kitörő kelet-ukrajnai háború okozta, mi már akkor nyitottunk a külföldi országok felé, miközben a hazai piacot is igyekeztünk Hévíz felé csalogatni, ugyanis a kiesést belföldről kell pótolni, mert idáig a vendégéjszakák 70 százalékát külföldiek váltották meg, de látjuk, ez mennyire sérülékeny, bizonytalan. Ezzel együtt meggyőződésünk, hogy a hazainál magasabb árfekvést nem szabad csökkenteni, mert az a minőség rovására menne. Magas minőség, emelt áron! Ez a hévízi kiút.

Sokan – vállalkozók, szállodások és gyógyító szolgáltatók – most mégis göröngyösnek érzik és lőporfüstösnek látják a hévízi kiutat, mert eddig közintézmények, utak, járdák, templomok és mindenféle fejlesztések úgy mentek, mint a karikacsapás, miközben odafent a Borhegy teraszai, lent pedig a város vendéglői tele voltak pénzes fogyasztókkal, a drága ruha- és ékszerboltok tehetős vásárlókkal, a masszírozó-, illetve iszapkezelő ágyak pedig igényes kuncsaftokkal. Most viszont azonnal kellene a sok vendég és nagy bevétel, mielőtt a megtorpanás lejtőre visz.

Engem havi 350 ezer forintért bérelt, 14 milliós szolgálati autóval visz kisvárosi „sétára” Papp Gábor, aki családi ok miatt előbb engedte haza személyi sofőrjét, és aki először a 400 milliós állami támogatással épülő pravoszláv templomot mutatja meg, amelyben, noha még el sem készült, hetente mégis 120-150 orosz, ukrán, szerb hívő imádkozik rendszeresen. Becslése szerint jelenleg 300 ingatlan lehet orosz vagy ukrán tulajdonban, és minden harmadikban állandóan laknak is.

Maradva még a vallásnál, a legtöbb hévízi, mintegy 200 katolikus, míg a reformátusok száma 100 körüli, akiknek vezető presbitere Papp Gábor polgármester, világi elnök. (A falu nagyságú, csaknem 5 ezer fős város öt templommal büszkélkedhet.)

Papp Gábor polgármester mégis bizakodó. Fotó: Németh András Péter

De miért és mióta ilyen fontosak itt az oroszok, hiszen még az ezredfordulón is legalább annyi német ajkú ember járt ide fürödni, vásárolni, akár ingatlant is, mint ők. A már korábban említett orosz kapcsolatoknak és a sármelléki repülőtér közelségének köszönhetően kapott szárnyra tömegesen az érdeklődés, és lassan Hévízre utazni státuszszimbólummá vált az orosz középosztály köreiben.

A növekvő népszerűségre és bevételre számítva összesen 11 ezer vendégággyal rendelkeznek, amelyek közül csaknem minden második, azaz több mint 5 ezer magánházakban, kis panziókban található. Az egész évben nyitva tartó fürdő már két kiadó szoba esetén szép mellékjövedelmet ígér a gazdának, míg 8 kétágyas tisztes családi megélhetést jelent. Akadnak olyan tulajdonosok is, akik például Szegedről vagy Jeruzsálemből pénzátutalással, illetve kódalkalmazással úgy adják ki ingatlanaikat, hogy nem is tartózkodnak Hévízen.

A szobaárak magasak, személyenként a vendég- és egészségügyi ellátástól függően 15–50, sőt 75 ezer forint körül mozognak naponta. A költségek azon múlnak, hogy előkelő éttermi asztalhoz ülnek a vendégek, vagy közértből viszik szobára a felvágottat meg az asztali bort. Utóbbiak vélhetően nem bérelnek autót és taxit, de elektromos biciklit sem, pedig Hévízen megtehetik.

Az igényes és nagy épületek közül nem mindegyikben laknak, ezért akadnak a városban 3-4 sorházból álló szellemtelepek, míg más portákon naponta márkás külföldi terepjárók parkolnak, és késő este is ég a villany. Miközben a hévízi Grinzing felé, a Borhegyre tartunk, ahol emberemlékezet óta nem csak imádkozni lehet a ma is álló Árpád-kori kápolnában, hanem jó bor mellett jókedvvel múlatni az időt is.

Nem csoda hát, hogy a mintegy 800 „hűséges” tősgyökeres hévízi polgáron kívül gyakran orosz, német, török, norvég, kínai, thaiföldi zarándokol ide búfelejteni. A rózsafüzérrel elmormolt fohászok után az Öreg Harang nevű hangulatos vendéglő asztalainál folytatni az elmélkedést vörösborral kísért kecskeleves, vagy bivaly-, esetleg szamársteak mellett, igaz, nem olcsó, de felemelő mulatság lehet mindenkor.

Odalent a városban sincs miért szégyenkezni, legfeljebb azon idegeskedni, mikor lesz vége öldöklésnek, félelemnek, légtérzárnak. Amíg az orosznak nem szabad, addig a német nem mer jönni, pedig a fürdőben meg jó néhány társasházban, ahol például német, orosz, észt meg ukrán lakik együtt a magyarral, hangoskodás nélkül megférnek egymással. Vendéglősök is állítják, jó és nagyvonalú az orosz fogyasztó a smucig osztrákkal szemben, persze meg kell szokni hivalkodó stílusát, de a német is tud bunkó lenni.

Épülő ortodox templom a fürdőváros szélén. Fotó: Németh András Péter

Gyógyír viszont, hogy az asztalt roskadásig rendeli tele, és a legdrágább egészségügyi kezelést csakúgy igénybe veszi, mint a műkörmöst vagy a fodrászt. Sőt, akkor sem tépelődik sokat, ha házat vagy panziót vásárol. A Szent András Gyógyszálló úszómestere, Zoltán mesélte, aki az átkosban még kertészként szállította a tulipánhagymák és árvácskapalánták tízezreit platós IFA-val az akkor még szakszervezeti üdülők előkertjeibe, hogy feléjük a hévízi Rózsadombon (Kodály utca és környéke) az egyik ismerőse borozgatás közben arról beszélt, el kellene adni a nagy házát, mert ketten maradtak az asszonnyal. Meghallotta ezt egy orosz, és azt kérdezte tőle, mennyit kér érte, mire Zoltán ismerőse ijedtében nagyon magas, 150 milliós árat nyögött ki. Meg van véve! – csapta hátba az orosz.

Nemcsak a szolgáltatások, az ingatlanárak is pestiek: egy 26 négyzetméteres garzon 21, a 70 négyzetméteres már 40, míg egy „rózsadombi” háromszintes akár 140 milliót kóstál, mégis gyorsan gazdára talál mind. Az úszómester még azért is jól informált, hogy szabadidejében magas órabérért vállal fűnyírást meg virágültetést.

– Jó neki – mondja a központi Rózsakert vendéglő mögötti butik fiatal tulajdonosa. – Már délután 3 óra is elmúlt, és összesen hatan nyitották rám az ajtót. Nincs vásárló, a város mégis tele van ukrán meg orosz rendszámú autókkal, ami számomra érthetetlen, most akkor jöhetnek, és akarnak jönni vagy sem?

A tehetősebbeken kívül az önkormányzat adatai szerint több mint 100, elég rossz bőrben lévő cigány származású ukrán menekült tartózkodik a városban, akiknek többségét befogadták, és akiknek napi három étkezést ingyen biztosít a város. Ennek sem örül mindenki, mert világhírű helyen pofátlanul magasak az árak – mondta magyarázatul egy petőfibányai (Heves megye) nyugdíjas, akit a lánya fizetett be fürdőkúrára, különben sosem látná meg Hévízt.

Ezért is hamar híre megy, ha elhanyagolt vagy éppen arannyal felékszerezett ukrán menekültek ingyen lubickolásra vagy szállásra tartanak igényt a recepción. A mindenütt oroszul, németül és angolul olvasható tájékoztatók szerint a 3 órára szóló tóbelépő 3800, míg egy egész napos jegy 6500 forintba kerül.

Szerencsére a magyar fiatalok kedvelik Hévízt. Fotó: Németh András Péter

Az egyik 7 éve itt dolgozó, mindhárom nyelven beszélő középvezető hölgy szerint nem kell félteni a várost, benne a sok siránkozó vállalkozót, mert húsvétkor ismét már 60 százalék fölött járt a jegyvásárlás és a szobafoglalás. Szeretnek siránkozni, de akinek nincs közülük elég vésztartaléka, az ne akarjon önállóskodni – általánosít kissé indulatosan.

Arról valóban senki sem nyit vitát, hogy a falu nagyságú városnak mindaddig jól megy a sora, csapás ide vagy oda, amíg a több ezer éves, tőzegfenekű gyógytavat másodpercenként 410 liter hideg, illetve meleg vízzel táplálják ásványi anyagokban gazdag forrásai. Szerencsére a térség birtokosa, Festetics György is jól tudta ezt, és a tavirózsáktól pompázó víztükör fölé már az 1700-as évek végén, akár Velencében, facölöpökön álló fürdőházat épített a hazai, később pedig a külföldi közönség megelégedésére. A vita mostanság sokkal inkább azon van – politikus, városvezető, idegenforgalmi és egészségügyi szakemberek között –, hogy miként és miből kellene a tófürdő felépítményeinek állagán javítani.

– A magas árakhoz képest egyre silányabb a minőség – mondja az objektum régebbi igazgatója, aki szerint a tehetősebb oroszok és más országok turistái háború nélkül is például Törökországba mennek Hévíz helyett. Példaként említette egy régóta idejáró osztrák véleményét, aki azt mondta: „Eddig minden esztendőben Hévízen töltöttem két hetet és Zalakaroson csak egyet, de cserélek, mert maguknál gyengébb a színvonal.”

A modern idők és nagy bevételek képviselői szerint a tófürdőt és épületeit a területével együtt az államnak mielőbb önkormányzati tulajdonba kellene adnia, amivel mindenki jól járna, miközben az eddig reumás idős betegekre épülő hévízi koncepciót általános és igényes szabadidős turizmusra kellene lecserélni.

Kétségtelenül több hasznot hajt az, aki ML Mercivel érkezik Hévízre, mint az, aki kerekes kofferral száll le a Volán-buszról. Azért biztos, ami biztos alapon a város 2 milliárdos támogatásért fordult az államhoz, mondván, ide a fél világ jár látogatóba, nem mindegy, milyen véleményt visznek magukkal haza a vendégek. Ezzel nincs mit vitatkozni!

A május eleji ferdén csapdosó eső ellenére megszámolom, összesen 24-en merészkedünk ki a víz fölé benyúló stégre, ahonnan lila szájú, vacogó fogú ukrán gyerekek ugrálnak harsány kacagással a langyos vízbe.

– Igoor! Igoooor! – üvölt rá fenyegető karlendítések kíséretében az egyik fiatal fiúra a stégről figyelő ukrán férfi.

– Mit kiabálhat neki? – kérdem az úszómestert.

– Azt, hogy Igor, ne rendetlenkedj, ne ugrálj annyit.

Ismerős mondat.

Ezek is érdekelhetnek