Újabb kurzust indít a Mediaworks Tehetséggondozó Program

A sikeres első kurzus után idén is meghirdeti gyakorlatorientált tehetséggondozó programját a Mediaworks Hungary Zrt. A program során a résztvevők a magyar konzervatív sajtó kiemelkedő szereplőiből összeállított előadókkal és mentorokkal dolgozhatnak együtt.

Ország-világSzabad Föld2022. 09. 23. péntek2022. 09. 23.
Újabb kurzust indít a Mediaworks Tehetséggondozó Program

A tehetséggondozó program sikerére nincs is annál jobb garancia, mint annak büszke jelzése, hogy az itt végzett növendékek legtöbbje azóta már kolléga: hiszen rájuk a Magyar Nemzet, az Origo, a Világgazdaság, a Nemzeti Sport és Mediaworks Központi Online Szerkesztőség is örömmel számot tartott.

Aki tehát csatlakozik a tehetséggondozó programba, hogy a médiaismereteit gyarapítsa, s magát gyakorlott újságíróvá képezze, az MTP Facebook-oldaláról már jó előre pontosan feltérképezheti, mire számíthat, milyen ismeretekkel gazdagodhat, s hogyan szerezheti meg az első komoly publikációk egész életére kiható élményét – olvasható a Magyar Nemzet hasábjain.

A felhívás elsősorban azoknak szól, akiket érdekel a média világa, szeretnek írni, de nincs még szerkesztőségi gyakorlatuk, publikációs rutinjuk, vagy netán az elméleti tudásuk már megvan, de a gyakorlati médiamunka még hiányzik, akkor a Mediaworks Tehetséggondozó Programja most őket is megszólíthatja!

A tehetséggondozóra felvett jelentkezők méltányos és versenyképes díjazásban részesülnek. Döntően a 22 és 30 év közötti, még a karrierjét építő korosztályt várják, de nincs meghatározott korhatár a jelentkezés során. Elsősorban a társadalom -politikai és gazdasági érzékenységű fiatalok érdeklődését szeretnénk felkelteni, azokét, akik kíváncsiak a politika és a gazdaság nagy rendszereinek működésére, s nem idegen tőlük az adatalapú újságírás, valamint a társadalmi-gazdasági tényfeltárás gondolata- írja a Magyar Nemzet.

 

Jelentkezési feltételek a Mediaworks Tehetséggondozó Programba:

-Már folyamatban lévő, a diploma megszerzéséhez közeledő egyetemi képzés vagy egyetemi diploma.

-Önéletrajz.

-A haladó szintű tehetséggondozásra jelentkezőktől publikációs lista, az alapszintre jelentkezőktől egy maximum 3000 karakteres, aktuális belpolitikai témában születő véleménycikk.

-Motivációs levél, amelyben szerepel egy maximum kétperces motivációs videó. Ebben a jelentkezés okát kell ismertetnie a jelentkezőnek. A videóanyagot egy zárt YouTube-csatornára kell feltölteni. (A zárt Youtube-csatornára feltöltött anyagot te kezeled, azt nem veszik át adatkezelésre, hanem csak a döntést előkészítő háttéranyagnak tekintik. A felvételi eljárás végén a videódat természetesen te magad bármikor törölheted.)

-A magas szintű nyelvismeret előnyt jelent a programban.

A válogatás két körben történik: a beküldött írásos anyagok alapján a kiválasztottaknak még egy írásos felvételi teszten és egy felvételi interjún is részt kell venniük. Csak ezek után kaphatják meg az ajánlatot a szerződés aláírására.

Ne maradj le, jelentkezz most!

A Mediaworks Tehetséggondozó Programra a jelentkezés határidő: 2022. október 15.

 

Az e-mail cím, ahová a jelentkezésedet küldheted, s amelyen keresztül kérdéseket is feltehetsz: [email protected]

Kedvet kaptál a Mediaworks Tehetséggondozó Programhoz, de több információra van szükséged? Olvasd el ITT a leggyakoribb kérdéseket és az azokra adott válaszokat!

Itt pedig megtekintheted, kikkel dolgozhatsz együtt, ha úgy döntesz, hogy jelentkezel!

 

Ezek is érdekelhetnek