KSC Szekszárd

2022.06.24. 20:30

Várakozáson felüli volt az érdeklődés

A tavalyi harminchárom fős létszámot közel megtriplázva nyolcvan gyerek vett részt az Atomerőmű KSC Szekszárd szokásos nyári napközis kosaras képzőtáborában.

A felnőttcsapat tagjai közül Bálint Réka, Studer Ágnes, Mányoky Réka és Holcz Rebeka is szívesen csatlakozott segítőnek (Fotó: M. D.)

„A létszám minden várakozást felülmúlt, büszkék vagyunk, hiszen mindannyian igazolt versenyzői a klubnak. Rengeteg szervezést és előkészítést igényelt a programok zökkenőmentes lebonyolítása, Csernusné Kiss Edit táborvezető mellett az egyesület valamennyi utánpótlás edzője oroszlánrészt vállalt az edzések és a színesebbnél-színesebb szabadidős tevékenységek lebonyolításában” – fogalmazott Szabó Noémi szakmai- és sportigazgató, hozzátéve, hogy a felnőttcsapat tagjai közül Bálint Réka, Studer Ágnes, Mányoky Réka és Holcz Rebeka is szívesen csatlakozott segítőnek, gyakran mosolyt csalva a picik arcára.

A kenguru (U11) és gyermek (U12) korosztályú fiatalok a napi két kosárlabda foglalkozás mellett a tájfutást és a gokartozást is kipróbálhatták, de kutyás bemutató, a családsegítő központ által szervezett társasozás, népi játékok és légvárvilág-játszóház is színesítette a programot, valamint a tűzoltóautókkal is közelebbről megismerkedhettek.

„A sportcsarnok igazgatójának, Szőke Gergőnek és munkatársainak hálával tartozunk a rugalmas, türelmes hozzáállásukért és segítőkészségükért, amivel hozzájárultak ennek a már-már gigantikus méretű tábornak a megvalósításához. Köszönjük az étkezésekhez a sajtokat és túrórudikat a Tolnatej Zrt.-nek, valamint a Gazdasági és Városfejlesztési Bizottságnak, hogy támogatták a gyerekek strandbelépőit” – tette hozzá a szakmai- és sportigazgató.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!