Atlétika

2022.06.28. 18:30

Beke amin elindult, onnan aranyat hozott el

T. N.

A dobogó tetején Gréczy Bálint, mellette testvére, Dániel, jobb szélen vezetőedzőjük, Gaál László (Fotó: T. N.)

A budapesti Ikarus pályán rendezték meg nemrégiben az U14-es és U16-os korosztály Területi Bajnokságának második fordulóját. Az általános iskolák tanév végi programjai jelentősen befolyásolták a rajthoz állásokat. Beke Zétény, a tamásiak dobóatlétája ezúttal két versenyszámban indult és mind kalapácsvetésben, mind súlylökésben a dobogó tetejére állhatott. 

Utóbbi számban új egyéni csúcsot ért el, az utolsó próbálkozásra bőven 15 méter fölé lökte a négykilós szert. Lacza András és Beke Géza Ákos tanítványa kalapácsvetésben három lehetőségét elhibázta, de másik három bármelyikével nyerhetett volna. 

Az U14-es korosztályban Gréczy Bálint teljesítménye emelkedett ki. Gaál László tanítványa három dobószámban indult, a súlylökést és a gerelyhajítást megnyerte, diszkoszvetésben harmadik helyen végzett. A Területi Bajnokság Centrum csoportjának harmadik, egyben záró fordulóját Szekszárdon rendezik augusztus utolsó hétvégéjén. 

Dobogósok 

U14, fiúk. 600 méter: 1. Vesztergombi Barnabás (Szekszárdi Sportközpont) 1:50,67 perc. 1000 m akadály: 3. Molnár Gergő (Szekszárd) 3:34,12 p. Magasugrás: 2. Kiss Bendegúz (Szekszárd) 158 centiméter. Távolugrás: 1. Kiss Bendegúz 525 cm. Súlylökés: 1. Gréczy Bálint (Szekszárdi) 11,58..., 3. Gréczy Dániel (Szekszárd) 10,09 méter. Diszkoszvetés: 2. Gréczy Dániel 30,41, 3. Gréczy Bálint 30,09 m. Gerelyhajítás: 1. Gréczy Bálint 35,23, 2. Gréczy Dániel 32,11 m. 
Lányok. 1000 m akadály: 1. Görföl Zselyke (Szekszárd) 3:39,92 p. Távolugrás: 3. Posta Gréta (Szekszárd) 487 cm. Ötösugrás: 2. Posta Gréta 11,54 m. 

U16, fiúk. Magasugrás: 3. Radnóti Gergely (Szekszárd Sportközpont) 161 centiméter. Súlylökés: 1. Beke Zétény (Tamási TAM-BAU AC) 15,65 méter. Diszkoszvetés: 3. Győri Máté (Tamási) 30,18 m. Kalapácsvetés: 1. Beke Zétény 63,42, 2. Kimmel Tamás János (Tamási) 41,32, 3. Kótai János (Tamási) 34,61 m. 
Lányok. 1500 m akadály: 3. Mészáros Milla (Szekszárd) 6:14,00 p. Súlylökés: 2. Máté Ifeoma (Szekszárd) 10,77 m. Diszkoszvetés: 3. Kurcz Kata (Szekszárd) 25,95 m. Gerelyhajítás: 3. Kurcz Kata (Szekszárd) 31,78 m.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!