Labdarúgás

2022.06.30. 19:39

A paksiak belerondítottak a szerdahelyi főpróbába

A bajnokság július végi rajtjára készülő Paksi FC 3–1-re győzött a MOL Arénában a szlovák élvonalban szereplő Dunaszerdahelyi AC vendégeként.

Berg Sándor

Fotó: paksifc.hu

A Magyar Kupa-döntős Paks ellen tartotta főpróbáját a jövő heti Európa-konferencialiga selejtezőjére a Dunaszerdahely, mely ennek tudatában már a simításokat végezte játékán. Ezzel szemben az atomvárosiaknak mindössze ez volt a második komolyabb edzőmeccsük a nyáron, ráadásul Waltner Róberttel új szemlélet is érkezett a zöld-fehérekhez.

A hetedik percben Dominik Veselovsky találatával szerezte meg a vezetést a DAC, mely negyedóra játék után meg is duplázhatta volna előnyét, ha Szánthó Regő kapuba tartó lövését a Nyíregyházáról próbajátékon a paksiaknál járó Debreceni Zalán nem rúgja ki a gólvonalról. Az első félidőt komolyabb helyzet nélkül hozta le a zöld-fehér alakulat, melynek kezdőjében az NB III-ból felkerült Szekszárdi Milán mellett a szintén fiatal Vas Gábor és Gyurkits Gergő, illetve a napokban szerződtetett Varga Barnabás is helyet kapott.

A második félidőre sort cserélt Waltner Róbert, egy rutinosabb tizenegy lépett a gyepre, s ezzel a lendület is megérkezett. Előbb Haraszti Zsolt beadása után Böde Dániel veszélyeztetett, majd nem sokkal később a csapatkapitány csúsztatását követően a hosszú oldalon érkezett a legjobbkor Szabó János.

Az egyenlítés után visszavette az irányítást a szlovák liga legutóbb negyedik helyén végző gárda, melybe a 64. percben beállt a paksi nevelésű Hahn János. Korábbi csapata pedig visszaállt saját térfelére, egyedül Böde tartózkodott a felező vonal környékén.

A zöld-fehérek kíméletlenül kihasználták vendéglátóik hibáit, előbb szűk húsz perccel a vége előtt egy labdaszerzést követően Szabó adta vissza a kölcsönt a kapitánynak, aki jelezte új edzője felé, 35 évesen is kiválóan érzi még a kaput. A hajrában aztán Martin Rymarenko bizonytalanságára csapott le Szabó Bálint, kialakítva a végeredményt.

Eredmény. Dunaszerdahelyi AC (szlovák I.)–Paksi FC 1–3 (1–0). 
Dunaszerdahely, MOL Aréna, 1147 néző. 
Paks, az 1. félidőben: Rácz G. – Vas G., Kinyik, Szekszárdi, Debreceni Z. – Gyurkits, Kesztyűs B., Sajbán Máté – Kocsis B., Varga B., Nagy R.
A 2. félidőben: Nagy G. – Kovács N., Szélpál, Lenzsér, Szabó J. – Papp K., Windecker, Balogh B. – Haraszti, Böde, Szabó B. 
Gól: Veselovsky (7.), illetve Szabó J. (52.), Böde (73.), Szabó B. (84.).

A dunaszerdahelyiek jövő héten csütörtökön az északír Cliftonville csapatát fogadja az Európa-konferencialiga selejtezőjében, míg a paksiak egy nappal korábban 18 órás kezdettel az NB II-es Szeged-Csanád Grosics Akadémiát látják vendégül.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!