Tűzoltók

2022.07.05. 11:33

Frissen avatott tiszt érkezett Tolna megyébe

A hagyományokhoz hűen idén is a Budai Várban, a Kapisztrán téren július 2-án tartotta meg tisztavatási ünnepségét a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Rendészettudományi Kara és Katasztrófavédelmi Intézete. A hallgatók a Szent Korona másolata és a történelmi zászlók előtt Orbán Viktor miniszterelnök, Pintér Sándor belügyminiszter, Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter és a tábornoki kar jelenlétében tették le a tiszti esküt.

Fotó: Tolna MKI

– Nekünk, magyaroknak szükségünk van a hazánkra, mert a haza véd meg bennünket minden bajtól és veszélytől – mondta Orbán Viktor miniszterelnök szombaton a budai Várban, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) Rendészettudományi Kara és Katasztrófavédelmi Intézete tisztavatási ünnepségén.

A kormányfő úgy fogalmazott: „erősnek, felkészültnek és egységesnek kell lennünk, mert a közösségünkre leselkedő veszélyeket csak így leszünk képesek elhárítani, a magyar emberek békéjét és biztonságát csak így tudjuk megvédeni”. Kiemelte: az állam legfontosabb feladata a közrend védelme, majd hozzátette, az a kormányzat, amelyik nem képes szavatolni az élet és a vagyon biztonságát, elveszti a jogot, hogy a polgároktól együttműködést várjon. Úgy vélte, a világban a biztonság árfolyama emelkedik, a rend és a biztonság pedig Magyarország legkeményebb valutája."

A végzős hallgatókhoz szólva a miniszterelnök azt mondta: az anyagi fedezet rendelkezésre áll, a kormány egyre jobb feltételeket tud biztosítani a rendvédelemben dolgozóknak a hivatásuk ellátásához. Tovább emelik a rendészeti állomány megbecsültségét, felszereltségét, képességét és felkészültségi szintjét is. Hozzátette: a hivatás, amire az új tisztek felesküdtek, az egyik legnemesebb és legnehezebb hivatás, amihez "jó egészséget és erőt" kívánt, majd arra kérte a tiszteket, maradjanak hűek az esküjükhöz, és szolgálják erényesen Magyarországot.

A Nemzeti közszolgálati Egyetem Rendészettudományi Karáról idén egy tiszt érkezett megyénkbe, aki a Dombóvári Katasztrófavédelmi Kirendeltség hatósági osztályának csapatát erősíti majd. Dr. Balázs Gábor tűzoltó dandártábornok igazgató fogadta Drinóczi Ákos tűzoltó hadnagyot a Tolna Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság tantermében. 

A tábornok gratulált a frissen kinevezett hadnagynak, majd bemutatta a vezetői állományt, és ismertette a szervezet működését. Az elméleti tudás mélyítése érdekében folyamatos tanulásra biztatta a kollégát. Elmondta, hogy a hivatás során a másoknak való segítés mellett fontos a szabályok betartása, a szakmaiság, a hagyományok tisztelete és a csapatmunka. Az igazgató a vezetőség nevében eredményes munkát kívánt az új tisztnek.
 

Címkék#tűzoltók

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában