Hajdan

2022.08.10. 15:30

Tragikus baleset Szekszárd határában

Sz. Á.

Az 1997-es népviseleti találkozó díjnyertes öltözete (Fotó: Ótós)

60 ÉVE a szakcsi Új Élet Tsz 250 ezer ciroksöprű elkészítéséhez kezdett hozzá, a takarítóeszközből „180 ezer darabot már le is kötöttek a Pécsi Vegyipari Nagykereskedelmi Vállalattal. A szövetkezet a söprűüzemmel nemcsak 120 tag állandó téli foglalkoztatását biztosítja, hanem jelentős jövedelemre is szert tesz.” 

60 ÉVE a dunaföldvári labdarúgócsapat barátságos mérkőzésen otthonában fogadta az MTK öregfiúk-együttesét. Az ezer nézőt vonzó találkozón a hazaiak 5:3 arányban győztek a Hidegkuti Nándort, az Aranycsapat világbajnoki ezüstérmes csatárát is felvonultató fővárosiak ellen. 

50 ÉVE „a tolnanémedi Kossuth Tsz-ben – a járásban elsőként – befejezték a gabona aratását. Az egyébként gyengének minősített és szanált termelőszövetkezet 832 holdról takarította be a búzát, amely holdanként húsz mázsán felüli átlagtermést adott.” 

50 ÉVE „adták át a dolgozóknak a Szekszárdi Vasipari Vállalat üdülőjét Fadd-Domboriban. A négy két- és egy háromszemélyes szobából álló üdülő hatszázezer forintba került. A vállalat dolgozói ebből kétszázezer forint értékű társadalmi munkát végeztek” – írta a Tolna Megyei Népújság. 

35 ÉVE „kiviteli szerződést kötött a Bonyhádi Városi Tanács a TOTÉV-vel a bonyhádi ifjúsági és tanuszoda építésére. Az építőipari vállalat mint fővállalkozó 29 millió forintért végzi el a kivitelezést. A munkák idén szeptemberben kezdődnek, az átadást pedig 1989 januárjára tervezik.” 

35 ÉVE „Firenzében rendezték meg a gépírók világbajnokságát. Mátés Lajosné, a bátaszéki gimnázium tanára, a magyar válogatott tagja az igen erős nemzetközi mezőnyben összetett eredménye alapján a 20. helyre került (a magyarok között a 3. lett) hibátlan másolása alapján.” 

35 ÉVE „olaszországi turnéra utazott a bátai hagyományőrző népi együttes. Loretoban és környékén több fellépésen adnak ízelítőt a magyar folklórból az olasz közönségnek. A negyventagú együttes mintegy tíznapos turnéját a TOT támogatja anyagilag.” 

25 ÉVE „Szekszárd határában, a 6-os fő közlekedési úton egy LIAZ típusú pótkocsis kamion beleszaladt a négysávos út szélső sávjában álló Barkasba. A baleset következtében a Barkas három utasa a helyszínen életét vesztette, a másik három utast, akik súlyos, életveszélyes sérülést szenvedtek, a mentők a szekszárdi kórház baleseti sebészetére szállították. Közülük ketten szintén elhunytak.” 

25 ÉVE „hamis 100 dolláros tűnt fel Szekszárdon. A városi rendőrkapitányság tájékoztatása szerint eddig ismeretlen személyek a város határában lévő Mol-kutasoknál váltották be a hamis pénzt. Később visszamentek, visszavásárolták a dollárt, majd ezt követően azt újra eladták a Gemenc Szállóban. Itt megállapították, hogy a pénz hamis, és feljelentést tettek a rendőrségen.” 

25 ÉVE Decsen, a Népművészet napján a legnagyobb látványosságot a viseletbemutató jelentette. „Kalácska Zita és Domokos Attila a decsi közönségnek is bemutatta mind a tavalyi, mind pedig az idei nemzetközi népviseleti találkozón nyertes sárközi viseletét.”

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában