NB III-as foci

2022.09.24. 09:00

Olyat tehet a Majosi SE, amire korábban nem volt példa a Közép csoportban

Ha vasárnap a Majosi SE legyőzi a Kecskeméti TE II-t, kilenc forduló után Tolna megyei csapatként a legtöbb ponttal rendelkezhet az NB III Közép csoportjának bevezetése óta.

B. S.

Kardos Ernővel történelmet írhatnak a majosiak

Fotó: Makovics Kornél

Újoncként kiválóan kezdte a harmadosztály pontversenyét a Majosi SE. A völgységi csapat nyolc fordulót követően négy győzelemmel, valamint két-két döntetlennel és vereséggel a hatodik helyen áll a húszcsapatos bajnokságban. Ráadásul a megszerzett tizennégy pontjával már most beállította a 2020/2021-es idényben szerzett egységei számát – akkor az 20. helyet és kiesést jelentett. 

A szezon ilyen korai szakaszában jósolni még felesleges, azonban ha Kardos Ernő és stábja munkájába nem szól közbe sérülés vagy egyéb váratlan esemény, aligha a bennmaradásért kell majd harcolniuk. Az eddigi menetelésnek fontos láncszeme, hogy hazai pályán még veretlen a gárda az idényben, sőt a legutóbbi huszonkét (!) otthon lejátszott tétmérkőzése közül egyet sem veszített el.

A Majos hétvégén nem hazai környezetben játszik, hanem a Kecskeméti TE második számú csapatánál vendégszerepel vasárnap. Ha győz, azzal újabb mérföldkőhöz érkezik, hiszen beállítja a Gerjeni SK előző idényben szerzett pontjainak számát. Az akkor szintén újonc gerjeniek tizenhét ponttal sereghajtóként végeztek, s egészen a megyei III. osztályig csúsztak vissza.

Nemcsak pontbeállítást érne Pál Achillesék sikere a hírös városban, de történelmi tettet is jelentene. A harmadik vonal mostani rendszerében (Keleti, Közép és Nyugati csoport) Tolna megyei csapattal még nem fordult elő, hogy kilenc fordulót követően tizenhét ponttal rendelkezzen. Tegyük hozzá, hogy olyanra is kilenc éve, a 2013/2014-es idényben volt utoljára példa, hogy nyolc kör után legalább tizennégy egysége legyen egy gárdának. Akkor a Tolle Szekszárdi UFC tizenötöt gyűjtött, s végül 32-vel a tizenegyedik helyen zárt a tizenhat csapatos bajnokságban.

NB III, Közép csoport, a 9. fordulóban
Kecskeméti TE II–Majosi SE. Kecskeméti Műkertvárosi Sportcentrum, vasárnap, 11 óra. Vezeti: Kakuk (Pogonyi, Pálinkás D.)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!