Magyar Falu Program

2022.09.24. 20:00

A Hajdina fesztivál keretében adták át a felújított óvodát

Idén már két nyertes pályázat eredményét vehették át Györe lakói. Potápi Árpád János, nemzetpolitikáért felelős államtitkár ünnepi beszédében elmondta, tavasszal a temetői parkoló és a falubusz, most szombaton pedig a Kútvölgy Óvoda belső felújításának átadására érkezett a faluba.

Farkas Eszter

A Hajdina fesztivál keretében adták át a felújított óvodát (Fotó: M. K.)

Rég nem látott tömeg érkezett a faluba szeptember 24-én szombaton. A jó hangulatot nemcsak a kifogástalan idő, de a remek programok is emelték.

– A két év kihagyás után végre újra megszervezhettük a hagyományosnak mondható Hajdina fesztivált, immár tizedik alkalommal – mondta el kérdésünkre Filamella Tibor, polgármester, majd hozzátette: vendégül láttuk az egész falut és minden jelenlévőt egy adag pörköltre és hajdinás pogácsára. A pörköltet százhúsz kiló húsból három nyolcvan literes bográcsban készítettük.

A kulturális műsorok mellett fellépett Pecze Zsófi és Pecze István, Szávolovics Gabriella és Kaczor Ferenc is. Az ünnep fényét, jelentőségét emelte, hogy legnagyobb beruházásukat vehették át ünnepélyes keretek között szombaton. A Magyar Falu Program keretében ugyanis ötven millió forintból megújult a Györei Kútvölgy Óvoda, amelyet Potápi Árpád János, nemzetpolitikáért felelős államtitkár adott át.

Az elmúlt három évben látványosan sokat fejlődött a település, hála a nyertes pályázatoknak. A Magyar Falu Program orvosi eszköz pályázat keretében több mint két és fél millió forintot, a temetői infrastruktúra fejlesztése pályázat tekintetében parkoló kialakítására közel négy millió forintot, tanya- és falugondnoki buszok beszerzésére tizennégy millió forintot, kistelepülések járdafelújítására – melyből a Sport utca került sorra – közel ötmillió forintot nyert az önkormányzat.

Csak az elmúlt három évben több mint nyolcvan millió forint támogatási összegben részesült a település, de jelenleg is vannak folyamatban lévő pályázataik. A következő legfontosabbnak az óvoda külső rendbetételét tartják, amire láthatóan nagy szükség lenne. Erre harminc millió forintos költségvetéssel pályáztak.

– A Magyar Falu Program indulásától hatalmasat fejlődtek a hazai kistelepülések – mondta el az államtitkár. – Az első pályázatok 2019 elején történt meghirdetése óta harmincezer nyertes pályázatot hirdettünk ki országszerte háromezer kistelepülésen, amelyek összértéke meghaladja a háromszáz milliárd forintot.

Az államtitkár elmondta a Magyar Falu Programban az oktatási fejlesztéseknél a meglevő iskolák és óvodák épületeire koncentráltak. A karbantartásoknak és korszerűsítéseknek köszönhetően megújultak a mosdók, az osztálytermek, kicserélték a nyílászárókat, rendbe tették több épület tetőszerkezetét, amikre sok esetben napelemet is telepítettek.

– A programban nagyon sok oktatási intézményt szigeteltünk, újítottunk meg energetikailag, ami a mostani energiaválság idején különösen fontos. Egy-egy épület fűtése ugyanis ezekkel a felújításokkal sokkal kevesebb energiát igényel, ami jelentősen csökkenti a fenntartó költségeit.

Több mint hatszáz óvodaépületet és mintegy száz óvodai tornaszobát újított fel a kormány, továbbá ezres nagyságrendben adott pénzt óvodai játszóudvarok fejlesztésére. Az óvodai beruházások összesen huszonnyolc milliárd forintba kerültek.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában