A kutyák is szeretik

2022.09.29. 15:30

Éva igazi filantróp, aki a postások példaképe lehet

Éva igazi egyéniség, aki nem csak az emberekkel, de a négylábúakkal is igen jó viszonyt ápol.

Farkas Eszter

Éva igazi példakép a postások között (Beküldött kép)

Hajdú Éva, ahogy korábban is megírtuk már, bekerült az országos postás példakép verseny hat legjobbja közé. Szekszárdon 2017 óta dolgozik kézbesítőként, előtte a sióagárdi kispostán végezte a munkáját, azonban elmondása szerint szeretett volna új helyeket és embereket megismerni, ezért kérte felettesét, hogy helyezze át körzeti helyettesnek.

– Az idei évben sok minden történt már, például elkezdtem helyettesítőként dolgozni, ami számomra azért volt fontos, mert szerettem volna új embereket megismerni – magyarázta a kézbesítő. Próbálok mindenkivel jó kapcsolatot ápolni, ami nemcsak a magánéletemben, de a munkám során is nagyon fontos nekem. Egy kellemes beszélgetés, egy mosoly úgy gondolom néha felér egy terápiával.

Amellett, hogy Éva mindenkinek szívesen segít, igen aktív is, így ügyfelei szívesen elbeszélgetnek vele. Nemcsak az emberek, de a négylábúak is különösen kedvelik, még a nehezebb esetekkel is megkedvelteti magát.

– Persze velem is előfordult már, hogy összefutottam az utcán egy morgós kutyával, akitől a helyiek is tartottak, de miután megosztottam vele a szendvicsem, nagyon barátságos lett, és egy idő után már szabályosan várt rám.

Jelentős mérföldkő volt számára, hogy az idei évben indulhatott az országos kézbesítői versenyen is, ahol különdíjas lett csapatával. – Éva egy igazi egyéniség, megérdemli a Tolna megyeiek támogatását. Színt visz a mindennapokba, személyiségében benne van, hogy szeretne jót cselekedni.

Egyszerűen mosolyt csal az emberek arcára. Manapság úgy gondolom, ez nagyon ritka és mindenképp megbecsülendő, példaértékű a munkája – emelte ki Csaba Éva, postavezető, majd hozzátette: Mindig többet teljesít az elvártnál, ezért is kérte át magát a helyi kézbesítőktől a helyettesítőkhöz. A kollégák is nagyon szeretik, és sokat tanulnak tőle.

A környékbeliek legnagyobb örömére az ünnepek előtt és a jeles napokon mindig próbál színt vinni a szürke hétköznapokba, így szilveszterkor trombitával, péntek 13-án rózsaszín plüss szerencsemalaccal, négylevelű lóherével díszített kerékpárjával, Mikuláskor pedig télapó-sipkában gördül végig az utcákon.

Éva szívesen segít be mindenkinek, így az új kollégák betanításában is részt vállal, saját fiát is ő maga tanította be. Ön is segíthet Évának szavazatával! A szavazás már megkezdődött, és október 3-án 12.00 óráig tart. Aki a legtöbb szavazatot kapja, az lesz az idei Postás Példakép. A díjat október 7-én a Postai Világnapi ünnepségen adják majd át.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában