Minden adománynak örülnek

2022.11.26. 20:00

Csodára még karácsonykor sem számítanak

A nagy ünnepek előtt - főleg karácsonykor - az emberek sokkal szívesebben segítenek rászoruló embertársainkon. Ebben reménykednek a Családok Átmeneti Otthonának lakói is. Egy bentlakó anyuka osztotta meg velünk történetét, gondolatait az ünnepekkel kapcsolatban.

Farkas Eszter

A Családok Átmeneti Otthonában olyan családokat fogadnak egy átmeneti időszakra (legfeljebb 12-18 hónapra), akik megélhetése bizonytalanná vált, otthontalanná váltak, vagy bántalmazó környezetből menekültek el – tudjuk meg Kerekesné Varga Veronikától, az intézmény szakmai vezetőjétől.

– Hét család befogadására alkalmas az intézetünk, a szobák nagyságát tekintve maximum öt fő fogadására alkalmasak. Tapasztaltunk olyan eseteket is, hogy egy adott élethelyzetből menekülve az ide kerülő családnak csak a rajta levő ruházat volt a tulajdona. Bár elsősorban a lakhatást biztosítjuk, szükség szerint további ellátást is igyekszünk nyújtani, így a raktáron lévő tartós élelmiszerekből tudunk élelmet biztosítani, ám ezek a készletek végesek - válaszolta kérdésünkre a szakmai vezető. 

Egy a neve elhallgatását kérő, bentlakó anyuka elmondta, tavaly októberben került kislányával az intézetbe.

– Harminchét évesen kerültem be a három éves kislányommal az intézetbe, tavaly októberben. A kislányom édesapja úgy gondolta elég volt belőlünk, nem marad velünk, hazaköltözik. Bár én tartottam el őt is, mivel nem volt munkája, sajnos fel kellett mondanom a három műszakos állásom, ugyanis egyedül ezt a munkát nem tudtam vállalni a kislányom mellett és nyilván az albérletet sem tudtam ezzel egyidejűleg fenntartani. Így a családsegítőnk javaslatára kérvényeztük a felvételünket az otthonba, ahol ruhákat kaptunk, tetőt a fejünk fölé és segítséget ahhoz, hogy újra munkát vállalhassak.

Az egyedülálló anya elmondta nagyon nehéz manapság egyedül felnevelni egy gyermeket, úgy hogy nem számíthat semmilyen támogatásra.

– Sajnos a családomra nem számíthatok, így mindent egyedül kell megoldanom, ezért is vagyunk itt már több mint egy éve. Nagyon nehéz egy keresetből megélni, főleg úgy, hogy itt van a kislányom is, akinek szívem szerint megadnék mindent. Kismama műszakban dolgozom egy cégnél, azonban sokat betegeskedik a lányom és én is, így lassan már egy hónapja nem tudtam dolgozni menni. Nyilván csodára nem számíthatok.

Sokszor kapnak ruha adományokat, azonban a legjobban a friss gyümölcsnek, zöldségnek és a tartós élelmiszereknek örülnek.

– Őszintén szólva a legnagyobb szívfájdalmam, hogy nem tudok gyümölcsöt és zöldséget vásárolni a kisbabámnak. Próbálok kitartó és erős maradni, de néha nagyon nehéz és szívem szerint feladnám, de itt van a csemetém, aki miatt nem tehetem meg.

A család sok nehézségen ment át, ahogy a bent élők zöme is. Kerekesné Varga Veronika elmondta, a ruha adományok mellett, kapnak pelenkát is, de általában csak újszülött méreteket.

– Sajnos a bentlakó gyerekek annyi szörnyűségen mentek már át rövid kis életük folyamán, hogy sokan még három, négy évesen is pelenkát hordanak, így őszintén szólva a tartósélelmiszerek mellett, nagyobb méretű 5-ös és 6-os méretű pelenkákra is szükségünk lenne.

A szakmai vezető elmondta minden adománynak örülnek és szívesen fogadják, méretétől és értékétől függetlenül.

– Nagyon örülünk, amikor valaki felhív minket és megkérdezi, hogy mire van szüksége a lakóinknak célzottan, de egy az utcában lakó nyugdíjas hölgy például a nyáron hozott egy szatyor gyümölcsöt, amit ugyanolyan szívesen fogadtunk, mint minden más felajánlást. Persze egész évben, folyamatosan sok mindenre lenne szüksége lakóinknak, de ha az adományozók az ünnepek közeledtével szeretnének értékesebb dologgal meglepni az intézményünkben élőket, akkor családonként egy-egy üveg Nutellával nagy örömet tudnának nekik szerezni.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában