Az egész falu ezen csámcsogott

2023.01.29. 07:00

Négy testvértelepülés delegációja is részt vett a disznóvágáson

Kakasdon immár huszonegyedik alkalommal szervezték meg nagyszabású rendezvényüket január 28-án. Kora reggel két disznót is levágtak, amiből szinte az egész falu jóllakhatott.

Farkas Eszter

Kakasdon a Német Nemzetiségi Házban hagyományőrző disznóvágást rendezett a falu

Fotó: Makovics Kornél

A hagyományoknak megfelelően szúrópálinkával kezdték a disznóvágást a Németház udvarán, ahol a helyi népcsoportok – székelyek, svábok és felvidékiek – szokásai szerint történt a húsfeldolgozás és a töltelékek készítése. 

– A járvány miatti két év kihagyás után végre újra megtarthatjuk ezt a rendezvényünket is, immár huszonegyedik alkalommal és természetesen évente szeretnénk is megrendezni – tájékoztatta lapunkat Schellné Simcsik Orsolya polgármester. Legnagyobb örömömre itt van a falu apraja és nagyja, úgy működünk együtt, mint egy nagy család. Mindenkinek megvan a maga feladata, ugyanakkor nemcsak a munkából veszi ki mindenki a részét, de az ízletes ételeket is közösen fogyasztjuk el.

A falu négy testvértelepüléséről érkeztek delegációk Kakasdra, akik az egész hétvégét itt töltötték.

– A németországi Radiborból, a felvidéki Deáki településről, Erdélyből pedig Székelykakasdról és Csíkfalváról érkeztek hozzánk vendégek már péntek délután és egészen vasárnapig maradnak is nálunk – mondta el a polgármester.

Felvidéki rizses-májas hurka, sváb káposztásgombóc, székely töltött káposzta – azaz galuska – krumplis kolbász, hagyományos kolbász és véres hurka is szerepelt az ünnepi menüsoron, melyek közül több receptet is megosztottak velünk a helyiek.

A falu legidősebb lakójától, Istenes Imre bácsitól kaptuk meg a felvidéki rizses-májas hurka receptjét, melyet az alábbi módon készítettek el. 

Felvidéki rizses-májas hurka recept: Tíz kilogramm húshoz – mely ajánlottan toka, fej és hasalja részekből áll össze, amit sós vízben előfőznek – három és fél kilogramm hagymát, öt kilogramm főtt rizst, három darab disznómájat és öt csomag majorannát kell összedolgozni, amit tisztított sertésbélbe kell betölteni.

– A székely galuska jelen esetben harmincöt kiló húsból készült, amihez négy kilogramm rizst, hat kilogramm zsíron előpirított hagymát, fél kilogramm fűszerpaprikát és nyolc dekagramm őröltborsot dolgozunk össze, amit természetesen sóval és pirosarannyal ízesítünk. Az így elkészült masszát káposztába töltjük bele, ebből a mennyiségből körülbelül ezerháromszáz darab galuska lesz – magyarázta Pásztor Józsefné.

A napot este hat órakor ünnepi műsorral és közös vacsorával, mulatsággal zárták.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában