Teol.hu videó

2023.02.07. 17:30

Valóra válhat egy álom a Zöld Város Programmal (videó)

Egy régi, több mint öt évvel ezelőtt elkezdett program megvalósításáról tartott sajtótájékoztatót kedden délután Szekszárdon, a városházán a program gazdájának számító Zaják Rita tanácsnok, önkormányzati képviselő, dr. Bíró Gyula aljegyző, Katz Zoltánné igazgatóságvezető, a város főkertésze és Herr Teréz főépítész.

Szepesi László

A tervek szerint a belvárosnak az Augusz háztól a Luther térig tartó része megújul, bővül a zöldfelület.

A régóta húzódó projekt most célegyenesbe ért, kezdte a tanácsnokasszony, s ha megvalósul, egy régi álom válik valóra. A belvárosnak az Augusz háztól a Luther térig tartó része megújul, bővül a zöldfelület.

A beruházás, amelynek folytatásáról a közelmúltban döntött a város közgyűlése, a 2017 decemberében aláírt támogatási szerződéssel kezdődött. Az a kereteket szabta meg, mondta a program eddigi történetét ismertetve az aljegyző. Ezt követően készült a koncepciót tükröző terv, majd felvetődtek új ötletek, hogy legyen inkább karbonmentes ház, aztán, hogy a pénzből inkább parkolóház legyen. Ezek miatt is másfél évet csúszott a projekt, újra kellett tervezni, erre 2021 nyarán írták ki a pályázatot. Az a terv akkor az év végére kész lett, de addigra az árak annyira megemelkedtek, hogy műszaki tartalmát ismét módosítani kellett. Akkor a zöldfelület elkészítését magára vállalta az önkormányzat, s 2022 őszére készült el a végleges terv.

Mivel ez egy uniós program, azt ellenőriznie kell a kincstárnak, a közbeszerzési felügyeleti hatóságnak. Ez befejeződött, kezdődik a Miniszterelnökségnél a közbeszerzési ellenőrzés, s a hónap vége felé megkezdődhet a kivitelező kiválasztása.

Az tudott, hogy a programot nagyon hamar be kell fejezni, s mivel napjainkban a kivitelezőknek a korábbiaknál kevesebb a munkájuk, megvan minden remény, hogy júliusban a munkaterület átadásával megkezdődhet, s nyár végére kész lehet az építés. Mivel nyáron nem lehet a meleg miatt, ősszel, októberben kezdődhet a zöldfelület telepítése.

A rövid idejű építkezés előnye – tette hozzá Zaják Rita –, hogy a munkával járó kellemetlenségek nem okoznak sokáig gondot a környéken lakóknak.

A zöldfelület kialakítását saját erőből az önkormányzat végzi. Katz Zoltánné főkertész elmondta, ennek előkészületeit viszont szinte napokon belül el kell kezdeni. Ugyanis a területen lévő ezernél is több fa, cserje koronaigazítását, gyógyítását, s 41 beteg vagy tájidegen fa kivágását hamar el kell végezni. Ezt pedig az előírások szerint a madarak költési időszakának kezdetéig, március 31-ig be is kell fejezni.

Rövid az idő, s közbeszólhat az időjárás, ennek figyelembevételére okot ad a múlt hétvégi szélvihar is, s nehezíti még a feladat megoldását, hogy a munkát forgalmas területen kell végezniük.

A város központjának szebbé tételét eredményező, 1,2 milliárd forintos Zöldváros programról Herr Teréz, Szekszárd főépítésze elmondta, ennek során az érintett terület minden egyes részén 10-20 százalékkal nagyobb lesz az értékesebb zöldfelület. Lesznek pihenőhelyek, s hangulatosabb lesz a megyeszékhely belvárosa.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában