A vármegye legnagyobb kábítószer kereskedője akart lenni

2023.02.08. 17:30

Harminchat milliót tett ki az illegális bevétel drogokból

Kábítószert és pszichoaktív anyagoknak minősülő szereket adott a dílereknek. Hálózatát több szintesre építette. Céget alapítva igyekezett az illegális bevételt tisztára mosni.

Szeri Árpád

A vármegye legnagyobb kábítószer kereskedője akart lenni

Fotó: Mártonfai Dénes

Bűnszervezetben elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntette, új pszichoaktív anyaggal visszaélés bűntette, pénzmosás bűntette, közveszélyokozás bűntette és más bűncselekmények ügyében tartott kedden folytatólagos tárgyalást a Szekszárdi Törvényszék.

A vádirati tényállás szerint I. rendű vádlott az 1990-es évek végétől fogyasztott kábítószert, amellyel később kereskedett is. Emiatt a bíróság 2005-ben jogerősen marasztalta. Ennek ellenére a 2016-os év elején a kábítószer- és új pszichoaktív anyag értékesítő tevékenységét a még meglévő kapcsolatai útján újrakezdte. Ismeretlen forrásból kábítószert – amfetamint, marihuánát, kokaint, mefedront, stb. – és akkor pszichoaktív anyagoknak minősülő szereket szerzett be és adott át a további vádlottaknak mint aldílereknek. Tette ezt azzal a céllal, hogy ők értékesítsék azokat Tolna megyei településeken.

Kábítószer-kereskedelem bűntette, új pszichoaktív anyaggal visszaélés bűntette, pénzmosás bűntette, közveszélyokozás bűntette és más bűncselekmények ügyében tartottak tárgyalást.
Fotós: Denes Martonfai

Az eladásból befolyt összeggel az aldílereknek és futároknak mindig el kellett számolniuk. Az értékesített különböző illegális szerek mértéke változó volt, esetenként kb. 1-10 gramm. I. rendű vádlott az illegális szereket főként Baranya és Bács-Kiskun megyéből, illetve külföldről szerezte be. Sőt, előfordult, hogy úgynevezett telekocsi szolgáltatással belföldön szállíttatta a kábítószert és/vagy új pszichoaktív anyagokat.

Célja ezzel az volt, hogy Tolna vármegyében ő legyen a legnagyobb kábítószer-, illetve pszichoaktív anyag kereskedő. Ezért fokozatosan igyekezett a hálózatát többszintesre, jól szervezett formában, a lebukást minimalizáló módszereket alkalmazva felépíteni. 2019 őszétől kezdődően már bűnszervezeti formában működő, alá-fölérendeltségen alapuló, hosszabb időre, magasabb fokban szervezett, II-VII. rendű, illetve IX. rendű vádlottat is magában foglaló hálózata révén összesen 35 millió 868 ezer forint illegális bevételre tett szert.

Összesen 35 millió 868 ezer forint illegális bevételre tett szert.
Fotós: Denes Martonfai

A vagyon eredetének elleplezése, eltitkolása céljából, továbbá e vagyon rendszeres haszonszerzésre törekvő gyarapítása érdekében I. rendű vádlott 2019-ben alapított egy egyszemélyes kft.-t, amelynek elfogásáig ő volt az ügyvezetője. E gazdasági társaságot kizárólag azért hozta létre, hogy az illegális szerek értékesítéséből származó vagyont tisztára mossa. Illetve, hogy tevékenységét a továbbiakban e cég felhasználásával folytassa, igazolva a legális forrás nélküli bevételeinek eredetét. 

A keddi folytatólagos tárgyaláson részben iratismertetés zajlott le. Egy vádlott nem volt jelen, így nem tudott mindent ismertetni a bíró. Ezért következő tárgyalási napokként március 7-8-át jelölte ki.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában