Konferencia

2023.03.25. 07:00

Gyermekgyógyászok tanácskoztak Szekszárdon

Gyermekorvosok tanácskoztak pénteken a megyeszékhelyen, a Pécsi Tudományegyetem Kultúratudományi, Pedagógusképző és Vidékfejlesztési Karán. A régióból, Baranya, Somogy, és Tolna vármegyéből, meg a Duna túloldaláról, Bajáról és a kalocsai kórházból is érkeztek szakorvosok, háziorvosok több mint százan, hogy a gyermekgyógyász továbbképző tanfolyamon az egyes szakterületek legjobb előadóitól sajátítsák el a legújabb ismereteket.

Szepesi László

A résztvevőket házigazdaként dr. Németh Csaba, a Balassa János Kórház főigazgató főorvosa köszöntötte. Elmondta, öröm, hogy a covid okozta kényszerű szünet után ismét megtarthatják a gyermekorvosoknak ezt a hagyományos tudományos értekezletét. Soha nem volt olyan fontos az összefogás, mint most, mikor a járvány után újra indul az egészségügy, mert a gyógyítás érdekében szükséges a közös munkához a kapcsolatok erősítése, újra alakítása. 

Csábi Márta. A szerző fotója.

A tanácskozás szervezője, vezetője, dr. Harangi Ferenc főorvos elmondta, az egész napos tanácskozáson előadások hangzottak el a szakma újdonságairól. Szó esett az újszülött gyógyászatról, a gyermek bőrgyógyászatról, az autoimmun betegségekről, mikor a szervezet saját maga termel saját sejtjei ellen ellenanyagokat, megbetegedést okozva ezzel.

A nyitó, vagy inkább bevezető előadást dr. Csábi Márta gyermek-tüdőgyógyász főorvos tartotta, de nem szakterületéről, hanem a kórház névadójának szellemi örökségéről. Balassa János bő kétszáz évvel ezelőtt Tolnában, Sárszentlőrincen született, s ő volt a reformkorban a korszerű magyar sebészeti oktatás és gyakorlat megteremtője is.

Ezt követően a gyógyításról szóltak a Bajáról, Pestről, Pécsről, Mohácsról, Szegedről, Törökbálintról jött előadók. Beszéltek a gyógyításban alkalmazható legújabb lehetőségekről, így például az ekcéma újszerű, ma még csak a centrumokban alkalmazott gyógyításáról, amely során a helyi kezelések mellett injekcióval, úgynevezett biológiai terápiát alkalmaznak. 

A SOTE Gyermekklinikájáról jött dr. Világos Eszter, aki korábban Szekszárdon kezdte orvosi pályafutását, s most arról beszélt, hogy egyes betegségek, például pajzsmirigybetegség, alacsony növés, túlsúly esetén a házi gyermekorvosok sok vizsgálatot maguk is elvégezhetnek. Dr. Nyúl Zoltán, a pécsi gyermekklinika főorvosa pedig arról szólt, hogy miként célszerű mérlegelni az antibiotikumok alkalmazását.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában