Simple Női Liga NB I

2023.03.31. 18:30

Korábbi játékosa ellen meccsel a szekszárdiak vezetőedzője

A kupadöntős Puskás Akadémiát fogadja szombaton kora délután a női élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban szereplő Szekszárdi WFC.

Berg Sándor

Micskó Márk együttese a Magyar Kupa-döntőst fogadja

Fotó: Makovics Kornél

A Magyar Kupa-címvédő Győr (0–3) és az élvonalban listavezető Ferencváros után (0–7) ezúttal a bajnokságban negyedik Puskás Akadémiával méri össze erejét a Szekszárdi WFC. Ezúttal sem lesz tehát könnyű dolga Micskó Márk együttesének, már csak azért sem, mert a felcsútiak amellett, hogy a legutóbbi két mérkőzésüket megnyerték az NB I-ben, a Ferencvárost búcsúztatva bejutottak a kupa döntőjébe. A mai találkozónak külön pikantériát ad, hogy Puskás Akadémia vezetőedzője az a Halászi Kinga, aki a 2020/2021-es szezonban játszott a szekszárdiak NB I-es futsalcsapatában, melynek edzője Micskó Márk volt.

Ha már a szakembernél tartunk, a Ferencváros elleni találkozó után úgy fogalmazott, a hátralévő hét fordulóban hét döntővel felérő mérkőzés vár csapatára. Az első „fináléban” ismét a sárga-feketék segítségére lehet Acsádi Petra és Kágyi Kíra, akik az U17-es Európa-bajnoki selejtezőtorna miatt kénytelenek voltak kihagyni a Fradi elleni bajnokit.

Simple Női Liga NB I, 16. forduló
Szekszárdi WFC–Puskás Akadémia
Szekszárd, szombat, 14 óra. Vezeti: Sipos K. (Sztrajcsics, Tóth K.)

A bajnokság állása

1.

Ferencváros

15

15

0

0

121–7

45

2.

ETO FC Győr

15

13

1

1

64–9

40

3.

MTK Budapest

15

12

1

2

44–13

37

4.

Puskás AFC

15

8

3

4

39–24

27

5.

Diósgyőr

15

7

3

5

32–28

24

6.

Astra

15

4

5

6

21–28

17

7.

Szeged

15

4

4

7

21–42

16

8.

Haladás

15

4

3

8

18–34

15

9.

Fehérvár

15

4

1

10

13–48

13

10.

Kelen

15

4

1

10

10–45

13

11.

Szekszárd

15

2

1

12

8–44

7

12.

Újpest

15

1

1

13

10–79

4

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!