Hőgyész 300

2023.06.10. 15:40

Háromnapos rendezvényen ünnepelnek a hőgyésziek

Jól indult a Hőgyész 300 rendezvénysorozata, melyről rövid beszámolót olvashatnak, valamint a hétvégi programokból adunk egy kis ízelítőt.

Farkas Eszter

Számos program várja az érdeklődőket a hétvégén Hőgyészen.

Forrás: Facebook

Kalandosan indult a Hőgyész 300 hétvégi programsorozata. Június 9-én pénteken a helyi általános iskola tanulói és a helyi óvodások a középkorba csöppenhettek, hála az előadásoknak és a népi játékoknak.

– Különleges programokkal készültünk a gyerekeknek. Ágnes asszony középkori ítélekezése, Tóth Árpád népi fafaragó előadása és György lovag fegyverbemutatója után, különböző népi játékokat próbálhattak ki a gyerekek, a sportos vetélkedők mellett – tájékoztatta lapunkat Herendiné Csöglei Violetta, szervező.

A hétvégi programok:

Június 10-én, szombaton 9:00 Művelődési Házban Stefán György "Hőgyész" című előadása (Német nyelven is kivetítve) - majd kiállítás megnyitó 

10:00 és 14:00 óra között megtekinthetőek a következő kiállítások és tájházak Hőgyészen: 1. "Hőgyész képekben" kiállítás a Művelődési Ház Galériáján 

2. "Hőgyész Anno és Most" fotókiállítás a könyvtárban (Hőgyészi Könyvtári Információs és Közösségi Hely) 

3. Hőgyészi Székely Kör tájháza a Kossuth tér 9. szám alatt 

4. Sváb tájház az iskolaudvarban 

14:00 — 19:00 : Kézművesek bemutatkozása az iskola bejárata előtt (kosárfonás , méz-termékek, kürtőskalácsos, keramikus, bőrdíszműves, textilműves, Chilis lekvárok, sajtok és egyéb finomságok, souvenir) 

15:00-tól: „Nemzetiségek konyhája" közös főzés az iskolaközben ( Egyesületeink, Civil szervezeteink és Önkormányzataink bemutatják hagyományőrző ételeiket, melyeket támogatói jegy megvásárlásával kóstolhatnak meg az érdeklődők. 

15:00 Borbarátkör - borkóstolás 

18:00 hagyományőrző műsor, melyen fellépnek: MESZ Dance, FREE Dance, Hőgyészi Roma Nemzetiségi Tánccsoport, Szenior Örömtánc, Hőgyészi Német Nemzetiségi Egyesület tánccsoportja, Hőgyészi Székely Kör Bokréta néptánccsoportja és a Kisbokrétások.

A műsor végén szeretettel várunk mindenkit a színpad előtti téren egy kis táncolásra — Herczeg Gábor kíséretében, zenél a Bácska Banda! 

19:00: „Nemzetiségek konyhája" kóstolás 
20:00-tól utcabál, zenél a Sprint Live Music Band egészen hajnalig.

A támogatói jegy egyben belépő a utcabálra, mely 1500 Ft/fő 

Plusz extra program: Bajnokok Ligája vetítés a Cuki söröző parkolójában!

Vasárnapi gyermeknapi programok:

10:30 Facsemete avatás a 2022-ben született gyermekek tiszteletére a buszmegálló melletti parkban 

10:40 Tánckihívás - közös tánc a Hegyhát Általános Iskola tanulóinak részvételével 

11:00 Megnyílik a gyermekbirodalom, a hőgyészi és dúzsi gyermekeknek, unokáknak a játékok ingyenesek! Köztük dodgem, mászófal, légvárak, babasarok, trambulin, népi játékok, lovas hintózás, lovaglás.

15:00 A Mohó Manó című gyermekelőadás a Mesetarisznya Bábszínház előadásában 

16:00 Frici Bohóc műsora 

16:30 A Hőgyészi Gyermekotthon Táncegyüttesének előadása

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában