Döntöttek

2022.05.24. 20:34

Ostffyasszonyfán feloszlatta magát a képviselő-testület

Feloszlatta magát délutáni ülésén a település képviselő-testülete. A feloszlatásról szóló napirend felvételét az egyik képviselő kezdeményezte. A képviselők 3:2 arányban mellette voksoltak, így időközi önkormányzati választás kiírására lesz szükség.

Tóth Judit

Az ülés kezdetén a képviselő-testület megszavazta a napirendi pontokat

Forrás: Szendi Péter

A településen kedd délután 16 órára hívták össze a testületi ülést. A napirendek között kilenc téma szerepelt, néhány egyéb ügy megvitatása mellett. Fél négy után nem sokkal érkeztünk meg az ülés helyszínére, a polgármester, Mihátsiné Dózsa Hajnalka fogadott bennünket, aki 2019-ben függetlenként kapta meg a szavazatok többségét Ostffyasszonyfán. A polgármester gyors helyzetképet adott a településről, megtudtuk például, hogy elég sok gyermek született a faluban az utóbbi két évben, így nagy öröm, hogy a Magyar Falu Program támogatásából tavaly új játszótér épülhetett. Az idén is van már nyertes pályázatuk, ugyanebből a forrásból. A temető felújítását tervezik mintegy hat millió forint értékben. 

Szó esett a következő napok, hetek nagy eseményeiről is, a Hősök napjáról, a Weöres Sándor Versmondó Versenyről és a június 4-ei falunapról, aztán közben négy óra lett, összegyűlt a teljes testület. A polgármester ismertette a napirendi pontokat, és kérte a képviselőket, hogy ezek elfogadásáról szavazzanak. Mielőtt ez megtörtént volna, az egyik képviselő szót kért, és újabb napirendi pont felvételét kérte, amellyel a képviselő-testület feloszlatását kezdeményezte. A polgármester döbbenten vette tudomásul az új napirend felvételét, majd folytatta az ülés levezetését. Az Ajkay kúria értékesítésének ügye eredetileg kilencedik napirendi pontként szerepelt az előterjesztésben, de ezt előre hozták, és zárt ülés keretében tárgyalták, így távoznunk kellett a teremből. Csak jóval később, a több, mint kétórás ülés után derültek ki részletek a képviselői kezdeményezésről. 

Az ülés után megtudtuk, hogy tizedik napirendi pontként 3:2 arányban döntöttek a testület feloszlatásáról. A miértekre az egyik képviselő ezt a választ adta: -Erre a lépésre már korábban is szükség lett volna, de a rendkívüli jogrend nem tette lehetővé. 2019 októbere óta működik a négytagú testület a polgármesterrel, ez idő alatt két alpolgármester mondott le, ez a pozíció jelenleg is betöltetlen. Időközben egy képviselő is távozott, egy másik pedig éppen most tervezte, hogy leköszön. Ennek a tendenciának gátat kellett szabnunk. Összességében az együttműködés hiánya vezetett idáig, emellett rengeteg helybeli is jelezte, hogy nem tart jó irányba a településünk. 

Morálisan és a közösségi életet tekintve is komoly leépülést tapasztaltunk az elmúlt két és fél évben, muszáj volt meghoznunk ezt a döntést - mondta a képviselő. Az esti órákban utolértük telefonon Mihátsiné Dózsa Hajnalka polgármestert, aki tényként közölte, hogy a képviselő-testület feloszlatta magát, ugyanakkor jelezte azt is, hogy további kérdéseinkre e-mailben ad választ a következő napokban. A tegnapi döntés értelmében a képviselő-testület és a polgármester mandátuma megszűnik, és időközi önkormányzati választást kell kiírni Ostffyasszonyfán. Addig a jelenlegi testület végzi a munkát.  


 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!